Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Elektromos járműipar, hírösszefoglaló - 2017. 4. hét (2017. 1. 23.- 2017. 1. 29.)

2017.01.26

2017 január 23 - Év végétől tesztelik a hibrid Transitot

A közösségi közlekedést is üzemeltető Londoni Közlekedési Vállalat (Transport of London) által támogatott projekt lényege, hogy a kiválasztott tesztelők 12 hónapon át 20 darab új plug-in hibrid (PHEV) járművet használnak, amelyek a városi útszakaszok nagy részén tisztán elektromos hajtással is közlekednek, miközben felhasználóik árut szállítanak, vagy karbantartási munkákat végeznek. Nagy-Britannia fővárosában a haszongépjárművek 280.000 fuvart, közel 13 millió kilométert teljesítenek egy-egy tipikus hétköznapon. E munka 75 százalékát a csúcsforgalom idején végzik a kisáruszállítók, és óránként több mint 7000 ilyen jármű közlekedik.

hibridtransit.jpg

A Ford 20 darab PHEV Transitot biztosít egy sor különféle helyi haszongépjármű-flottaüzemeltető – köztük a Londoni Közlekedési Vállalat – számára, hogy gyakorlatban teszteljék az új hajtást. Utóbbiról egyébként semmit nem árultak el, tehát nem tudni, milyen teljesítményű a belső égésű, vagy a villanymotor, illetve hogy mekkora az elektromos hatótávolság, illetve hogy lesz-e olyan praktikus konnektor a fedélzeten, mint például a 2020-ra várható F-150 hibridnél, amelynél így elektromos kéziszerszámok használatára is van lehetőség.

Bővebben 


2017 január 24 - Veszélyes tévút a villanyautó?

A nagy gyártók súlyos milliárdokat tolnak az elektromos- és hibridhajtások fejlesztésébe. A korábban az Alpinának és az Audinak is fejlesztő osztrák Fritz Indra szerint azonban ez veszélyes tévút - igaz, a kérdést lényegében csak egyetlen aspektusból, a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából vizsgálja. Erről a német Focusnak adott interjújában beszélt.

ngm.jpg

Indra szerint a hagyományos üzemanyagoknak nem áldozott le, épp ellenkezőleg: mind a benzines, mind pedig a dízelmotorok fejlődését figyelemre méltónak tartja. Azok ugyanis egyre nagyobb teljesítmény mellett tudnak egyre takarékosabbak lenni. A végső megoldást a széndioxid-semleges szintetikus üzemanyagok jelenthetik.

Bővebben 


2017 január 23 - Ki nem találnád, mivel jár mától Schwarzenegger

Hamarosan véget ér a Mercedes G-osztály dicső pályafutása, ám a legendáknak nem szokásuk szépen csendben meghalni. A Daimler ősidőktől fogva gyártott terepjárója is sziporkázó ötletektől kísérve távozik ebből a világból – most például Ausztriában építettek belőle elképesztő fenevadat.

villanyge.jpg

A Kreisler Electric első körben kidobta az autóból a benzintankot és a behemót belsőégésű erőforrást. Ezek helyére építette be azt az akkumulátorcsomagot, illetve villanymotort, ami a továbbiakban a szörny hajtásáról gondoskodni fog. Nem is akárhogyan: a különösen nagy energiasűrűségű akku 80 kWh kapacitásának köszönhetően kb. 300 kilométeres hatótávolságot biztosít, a villanymotor teljesítménye 490 LE.

Az akku és a villanymotor együttesen 510 kilót nyom, de a kipakolt motor, illetve a teli tank tömege csökkenti a növekményt, így a böhöm terepjáró egészen tisztességes menetdinamikával bír: végsebessége 183 km/óra, álló helyzetből 5,6 mp alatt gyorsul 100 km/órára.

Bővebben 


2017 január 23 - Itt egy beszédes infografika arról, milyen messze van a globális felmelegedés megállítása

Amerikában már beindult a változás, de Donald Trump könnyen elgáncsolhat mindent, ami eddig működött az elektromos autók eladásánál.
Valódi forradalmat indított a Tesla bő egy évtizede azzal, hogy bemutatta első elektromos autóját, a többi autógyártó cég viszont a Model S megjelenése óta veszi igazán komolyan Elon Muskékat. Olyannyira, hogy azóta a cégek többsége már elkezdte a saját elektromos autóját fejleszteni, remélve, hogy nem marad le a forradalomról.

statisztika.jpg

Mindennek persze örülni kell, hiszen végre úgy tűnik, elindul a változás. A kérdés csak az, mennyi idő alatt fog mindez beérni. A cél ugyanis (többek között) az lenne, hogy a károsanyag-kibocsátás zéró legyen az utakon, ezzel pedig jelentős mértékben tehermentesíthetné a forgalom a környezetet. A jelek szerint egyelőre ez még várat magára.

Bővebben 


2017 január 27 - Elektromos taxikat tesztelnek Arad utcáin

Öt elektromos taxi is az aradiak rendelkezésére áll hétfőtől – az autókat csütörtöktől tesztelik a forgalomban.A helyi lakosokat meglepte, amikor azt tapasztalták, hogy már-már hang nélkül suhannak el mellettük az új járművek, és füst sem jelzi útjukat. Ugyanakkor az autókat üzemeltető taxis cég illetékese elmondta, volt, aki már érdeklődött is afelől, hogy ugyanazzal a díjszabással közlekednek-e majd az e-taxik, mint a hagyományosak. „Pozitív a visszajelzés az emberek részéről, de igazából csak hétfőtől fog kiderülni, amikor az emberek utazhatnak is ezekkel a gépkocsikkal” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Dumitru Adrian, a fuvarozócég marketingigazgatója.

araditaxi.jpg

A cég képviselői azt mondják, környezetvédelmi megfontolásból döntöttek az e-taxik mellett, hiszen Aradon is egyre nagyobb a forgalom, egyre nő a károsanyag-kibocsátás. „Reméljük, hogy minél többen – magán- és jogi személyek egyaránt – követik példánkat” – fogalmazott a marketingigazgató.

Bővebben 


2017 január 27 - Ezzel a reklámmal hirdeti az eddigi legolcsóbb autóját a Tesla

Közel lehet a premier napja, a Tesla már az európai szalonokban reklámozza a Model 3-at.
Kétségkívül az év egyik legjobban várt autós premierje lesz, amikor a Tesla végre elkezdi kiszállítani az eddigi legolcsóbb autójának, a Model 3-nak az első darabjait. A tavalyi bemutató óta nagyjából 400 ezer előrendelést vettek fel a kocsira, de hogy pontosan mennyit, azt senki sem tudja. Az első autók leszállítását 2017 végére ígérték, az Evannex viszont egy érdekes dolgot szúrt ki az egyik európai szalonban.

Bővebben 


2017 január 28 - Hamarosan egészen másért járhat autószalonba, mint eddig

A digitalizáció, az elektromos autók térnyerése és a közösségi járműhasználat elterjedése megváltoztatja az autóvásárlási szokásokat. Csak az kérdés, hogy a folyamat mennyire lesz gyors.
Az új autók vásárlásában egyre nagyobb szerepet játszanak a digitális csatornák: az internet, az online értékesítés, illetve az olyan virtuális autószalonok, ahol az érdeklődők otthon, a karosszékben ülve is „kipróbálhatják” a szóba jöhető járgányokat. A Frost & Sullivan nevű amerikai tanácsadó cég felmérése szerint tavaly a vásárlások hatvan százaléka kezdődött a neten, míg 2014-ben csupán 15 százalékos volt ez az arány.

autoszalon.jpg

Bővebben 


2017 január 28 - Az elektromos autók sem oszlatják szét a szmogot

Még évtizedekig eltarthat, amíg a zéró kibocsátású gépkocsik többségbe kerülhetnek a városok útjain. Addig időnként szükség lehet a mostani szmogriadós korlátozásokra, bár az adatok szerint a lakóházak kéményéből jön a veszélyes szennyező anyagok túlnyomó többsége.

A személyautókra vonatkozó fővárosi korlátozásokra válaszul az első – és jelenleg egyetlen – hazai autómegosztó szolgáltatás, az elektromos járműveket üzemeltető GreenGo ezekben a napokban elengedi a regisztrációs díjat – közölte a Magyar Időkkel a cég.

A 75 kocsiból álló flotta persze eltörpül a fővárosban veszteglésre ítélt 169 ezer, az egészségre károsnak ítélt jármű mellett, de arra jó az akció, hogy felhívja a figyelmet a megosztott autóhasználatra, amely nemcsak kevésbé terheli a környezetet, de költséghatékonyabb is.

Bővebben