Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Elektromos járműipar, hírösszefoglaló - 2016. 34. hét (2016. 08. 15.- 2016. 08. 21.)

2016.08.18

2016 augusztus 15 - Hollandia közel áll, hogy betiltsa a hagyományos autókat

Az ország parlamentjének alsóháza már elfogadta a javaslatot, hogy néhány év múlva – 2025-től – már csak zéró emissziójú autókat lehessen forgalomba helyezni.

Az év során már több ilyen jellegű előterjesztést fogadtak el kormányok, Norvégiában például szinte teljesen hasonlót, míg Németországban azt tervezik öt évvel később 2030-ban teszik meg ezt a lépést.

vill_holl.jpg

A jelenlegi állapot szerint Hollandiában 2025-től csak zéró emissziójú autókat lehet majd forgalomba helyezni. A hollandoknál a parlament alsóháza már el is fogadta a tervezetet, így akár hamarosan törvénybe foglalhatják.

Ugyanakkor az előterjesztést indítványozó párt egyik vezetője elmondta, a megvalósíthatóságát tekintve még sok munka van, mivel az elektromos autózás jelenleg még a gazdagok kiváltsága. Nem is beszélve a hiányos töltőhálózatról.

Bővebben 


2016 augusztus 16 - Magyarország átjárható lesz elektromos autóval

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn megjelent 1,25 milliárd forintos keretösszegű pályázatából a tervek szerint megvalósuló ezer új töltési ponttal Magyarország könnyen és nagy megbízhatósággal átjárható lesz elektromos autóval – mondta a tárca gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.

Lepsényi István hozzátette: több mint ezer elektromos autó közlekedik az utakon, és számuk gyorsan nő. Az NGM számításai szerint 2020-ra ötvenezer ilyen jármű fog közlekedni az országban.

Bővebben 


2016 augusztus 19 - Pár év múlva vége az ingyenes autótöltésnek

Főleg a városi és elővárosi közlekedést segítik majd az elektromos autóknak épített új töltőpontok, mivel az önkormányzatok ezeket tudják majd a legolcsóbban kiépíteni. Ugrásszerűen bővülhet a magyarországi töltőhálózat, de rá is fér, mert nemzetközi összehasonlításban le vagyunk maradva. 

vill_toltos.jpg

A 15 ezer fősnél nagyobb települések indulhatnak azon az 1,25 milliárd forintos pályázaton, amelyet az elektromos autók töltőállomásaira írtak ki a hét elején. A 88 városon kívül a 23 budapesti kerület, valamint a fővárosi önkormányzat jelentkezhet. A település méretétől függ, hány berendezésre lehet támogatást kapni: a 16 ezres Kalocsa például legfeljebb két töltőpontra pályázhat, míg Győrben, ahol 130 ezren laknak, akár 10 is épülhet.

Bővebben 


2016 augusztus 19 - Újraálmodta az amerikai álmot a Mercedes-Maybach, és milyen jól tette

Az elmúlt néhány napban már rendesen húzta az agyunkat a Mercedes-Maybach, a gigantikus méretű Maybach 6-ról fotót és videót is közölt a gyártó. A leleplezésre azonban egészen eddig várnunk kellett, azt ugyanis a kaliforniai Pebble Beach-en, a Concours d’Elegance előtt tervezte be a cég. Most megérkezett, és azt kell mondanunk: megérte várni rá.

vill_mayb2.jpg

A Vision Mercedes-Maybach 6 névre keresztelt koncepció egy 2+2 üléses luxuskocsi, ami nemcsak szép és irtó elegáns, de környezetbarát is egyben. A 6-os nemcsak úgy véletlenül került a nevébe, a méretére utal, a kocsi ugyanis közel 6 méter hosszú – egész pontosan 5,7 méteres. Az elegáns dizájnhoz a vékony első és hátsó LED fényszórók is hozzátartoznak, hogy a krómozott hűtőrácsról ne is beszéljünk.

Bővebben 


2016 augusztus 20 - A Fordnál is új márka készül, jönnek az E modellek

Azt követően, hogy a Ford alanyi jogon megvédte a Model E-jelölést a Teslával szemben, amely pont ezt kívánta használni egyik autójánál a Ford is rákapcsol az elektromos autózásra. (Elon Musk, a Tesla tulajdonosa, akit említettek már a 21. század Henry Fordja ként is, autóinak jelölésével mindenesetre a klasszikus fordos modelljelölést követi.) Jelen esetben a Tesla Model 3 lett volna a Model E, amelyről le kellett mondania a kaliforniai új generációs autógyárosnak.

vill_ford.jpg

Mindenesetre a Ford most megkezdi komoly elektromos irányváltását. A hírek szerint 2020-ra 4,5 milliárd dolláros befektetések révén 13 új teljesen elektromos, plug-in vagy normál hibrid járművet akarnak piacra dobni. 

A Ford esetében a Model E jelölés tehát termékcsaládot fog jelenteni, nem kizárólagos modellt. Ez leginkább a Hyundai stratégiájához hasonlít. Náluk az Ioniq almárka jelöli az elektromos, vagy hibrid autókat.

Bővebben 


2016 augusztus 21 - Magyar fejlesztésű elektromosautó-töltőt avattak Budapesten

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az átadáskor kiemelte, hogy a töltő első darabja lehet egy hamarosan kiépülő hálózatnak, amire egyre nagyobb szükség mutatkozik, hiszen az ilyen hajtásláncú járművek ára egyre versenyképesebb.

vill_vm.jpg

Kiemelte, hogy az elektromos járművek elterjedését a magyar kormány azzal is segíti, hogy 4 milliárd forintot biztosít Budapestnek 20 elektromos busz vásárlására, ezek már 3 hónapja közlekednek a fővárosban. Továbbá 1,25 milliárd forint értékű pályázatot írt ki önkormányzatoknak elektromos töltőállomások létrehozására, amivel reményeik szerint ezer új töltőpont keletkezhet. Magyarországon számos előnnyel jár zöld rendszámmal szerelt autóval közlekedni, hiszen több nagyvárosban, egyebek mellett Budapesten, Debrecenben, Zalaegerszegen is ingyenesen lehet parkolni. Emellett nem kell regisztrációs adót és cégautóadót fizetni, valamint a vállalkozások visszaigényelhetik az áfát a töltőállomás által felhasznált energia után.

Bővebben