Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Elektromos járműipar, hírösszefoglaló - 2016. 31. hét (2016. 07. 25.- 2016. 07. 31.

2016.07.28

2016 július 25 - Itt az eddigi legszerethetőbb elektromos autó

Bár az autógyártók mindent megtesznek azért, hogy vonzó autókat tervezzenek, külsőre a klasszikus modellek messze a mai gépek előtt járnak. Talán éppen ezért nyújtanak kifejezetten üdítő látványt a brit Morgan Motor Company egyedi járművei, amik a 20-as, 30-as évek hangulatát idézik vissza. Az 1910-ben alapított cég a háromkerekű autóiról lett igazán híres, amiből a mai napig is készítenek újakat. Szerencsére bizonyos szempontból azért ők is haladnak a korral.

morgan.jpg

A Morgan a tavaszi Genfi Autószalonon mutatta be az EV 3 névre keresztelt járművét – és egy másik, rendkívül izgalmas modellt –, aminek a nevéből ki is található, hogy milyen gépről van szó: egy teljesen elektromos meghajtással szerelt háromkerekűről. Az gyártásra egészen mostanáig kellett várni, mert a márciusban bemutatott modellen még csiszolni kellett egy kicsit, most azonban elkészült az első, limitált szériás autó.

Bővebben 


2016 július 26 - Átszelte Észak-Amerikát a magyar elektromos busz

Július közepéig mind a 11 nemzetközi csapat megérkezett Los Angelesbe. Ezt követően az elektromos járműveket továbbszállítottak az Egyesült Államokból a kínai Guanghzhouba, ahonnan az ázsiai szakasz indul.

modulo.jpg

A sofőrök és járművek a Los Angeles-i megérkezéssel sikeresen teljesítették az amerikai utakon jelentkező megpróbáltatásokat. Észak-Amerikában a versenyzők összesen 100 000 kilométert tettek meg meghatározott ellenőrző pontokat érintve, többek között New Yorkban, San Franciscóban és Los Angelesben. A résztvevők naponta átlagosan 500 kilométert vezettek, sokszor szélsőséges időjárási körülmények, például heves esőzés, erős szél és sivatagi hőség között.

Az amerikai szakaszon az európai piacra szánt Tesla-modellekkel utazó csapatok nem tudták használni a gyár által telepített Super Charger töltőállomásokat. Az eltérő szabványok miatt a kínai autók egyéb töltőkről sem jutottak energiához, csak kempingek és hotelek nagyobb teljesítményű áramforrásait használva tudtak továbbhaladni. Az út során saját rekordot is felállított egy Denza sofőrje, mely egy feltöltéssel 458 kilométert tett meg.

Bővebben 


2016 július 27 - Két, új elektromos autó villámtöltő született

Két új 49,8 kilowattos elektromos autó villámtöltőt adtak át Zuglóban, illetve az M3-as autópálya mellett. Ezzel 13 helyszínre bővült a Budapesten és környékén elérhető nagyteljesítményű töltőpontok száma – közölte az új kutak egyik beruházója, a Nissan Gablini szerdán az MTI-vel.

tolto.jpg

A cég közleménye szerint a töltőállomások közel 30 perc alatt 80 százalékra töltik egy átlagos, középkategóriás elektromos autó akkumulátorait.

Bővebben 


2016 július 28 - Gigagyárban készíti a Tesla a jövő aksijait

Hivatalosan is megnyitotta a nevadai sivatagban épülő gigagyárát a Tesla Motors. Két év alatt eddig közel 14 százaléka készült el, de Elon Musknak nagy tervei vannak vele. Az üzem kulcsfontosságú szerepet játszik majd a cég saját akkumulátorainak gyártásában és az elektromos autóik tömeggyártásában.

gigagyar.jpg

2017-re sikerülhet elérni a 31 százalékos kiépítettséget, kész állapotában összesen 930 ezer négyzetmétert foglal majd el. A terv az, hogy egyedül ebben az üzemben több lítiumion-akkumulátor készüljön el egy év alatt, mint amit összesen gyártottak 2013-ban a világon. Ugyan még közel sincs kész az óriásgyár, nemsokára megindulhat a termelés. Elon Musk az elkövetkező kilenc hónapban szeretné legyártatni az első akkumulátorokat.

Bővebben 


2016 július 28 - Különleges BMW-vel járőröznek a román rendőrök

Rég elmúltak azok az idők, amikor kizárólag Daciák alkották a román rendőrség flottáját, de az igazi kakukktojásra egészen mostanáig várni kellett. Egy BMW i3 áll szolgálatba, igaz, csak egy hónapig.

rendor.jpg

Facebook-oldalán tudatta a román rendőrség, hogy elsősorban Bukarest közlekedésrendészete fogja használni az i3-at, és turistaattrakciónak is szánják. Aligha fog olyasmi előfordulni, hogy a villanyautó lemerült akku miatt napközben pihenőre kényszerülne, mert a felmatricázott, Politia feliratos BMW-ből egy range extender kivitel érkezett, amiben szükség esetén benzines robogómotor termel áramot. 

Bővebben 


2016 július 29 - A Mercedes megépítette a világ első elektromos kamionját

A nagyvárosok légszennyezettségének csökkentése az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb feladata, melyben kiemelt szerepet kapnak az elektromos járművek. Az autóipar, ha lassan is, de elkezdett végre használható elektromos autókat gyártani, a teherautók piacán viszont eddig nem igazán látszott, hogy beindulna a fejlődés. Ebben hozhat most változást a Mercedes-Benz által bemutatott Urban eTruck prototípus, amely a világ első elektromos meghajtású háromtengelyes teherautója.

mercikamion.jpg

Az újdonság alapját az Antos teherautó szolgáltatta, melynek dízelmotorját, illetve az összes ehhez kapcsolódó alkatrészét eltávolították, a helyére pedig egy elektromos hajtásláncot terveztek. A három modulból álló, 212 kWh-s kapacitású lítium-ion akkumulátorcsomag a platón kapott helyet, míg a 335 lóerős összteljesítményre képes két darab elektromotor a középső tengely kerekeit hajtja. A maximális össztömege 26 tonna, egy teljes feltöltés után 200 kilométer megtételére képes, az Európa-szerte használt CCS (Combined Charging System) töltőnek köszönhetően pedig két, maximum három óra alatt teljesen feltölthető.

mercikamion2.jpg

Bővebben