Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Elektromos járműipar, hírösszefoglaló - 2015. 50. hét (12.07.- 12.13.)

2015.12.10

2015. december 07. - Biztosan meg lehet majd venni a hangtalan Porschét

A Frankfurti Autószalonon bemutatott Mission E tanulmányautó 600 lóerős szériaváltozata a tervek szerint 3,5 másodperc alatt gyorsul majd álló helyzetből 100 km/óra sebességre, és egy feltöltéssel 500 kilométert tud majd megtenni.

a.jpg

Az autó padlólemezén elhelyezett akkumulátorokat a Porsche saját fejlesztésű 800 V-os töltőegységével 15 perc alatt lehet majd 80 százalékos töltöttségi szintre feltölteni. Egy vadonatúj, kizárólag elektromos autók számára fejlesztett padlólemezre fog épülni a Mission E, a komplett kocsi menetkész tömege körülbelül 2 tonna lesz.

A fejlesztési összeg nagy részét, 700 millió eurót a Porsche központi, Stuttgart-Zuffenhausen üzeme kapja, ahol egy új szerelősor is épül az elektromos autók gyártására.

Bővebben 


2015. december 07. - Mítoszok és tévhitek a hibrid és elektromos autókról

Mi a különbség a hibrid és a plug-in-hibrid között? Vajon az alacsony fogyasztás mellé magas szervizszámla is társul? Szükség van a hibridre, vagy elég az elektromos autó, egyáltalán milyen kompromisszumokkal jár az utóbbi? Ezek a kérdések garantáltan megfogalmazódnak, ha életünk első hibrid vagy elektromos autójának megvásárlására készülünk, ezért érdemes áttekinteni, hogy milyen érvek szólnak egyik vagy másik mellett.

b.jpg

Manapság az összes magára valamit is adó gyártó kínálatában megtalálhatóak hibrid vagy elektromos hajtású modellek, amelyeket a technológia fejlődése és az egyre kedvezőbb árazás révén igyekeznek minél szélesebb közönség számára elérhetővé tenni. Ennek ellenére még mindig sokan bizalmatlanok velük szemben, pedig egy átlagfelhasználó számára a legtöbb esetben tökéletes helyettesítője egy hibrid, netán elektromos hajtású jármű a kizárólag belsőégésű motorral hajtott autónak.

Mivel a zöld autózás ezen műfaja, főként az elektromos hajtásláncú modellek, követelnek némi kompromisszumkészséget, érdemes áttekinteni, hogy milyen típusú járművekből válogathatunk, illetve az életvitelünkhöz, valamint a tervezett felhasználási módhoz melyik hajtáslánc illik leginkább.

A hibrid autók kapcsán a legtöbb embernek a Toyota Prius ugrik be elsőként, pedig az autóipar már évtizedekkel korábban feltalálta a hibrid technológiát, igaz a középkategóriás japán modell érdeme, hogy a ’90-es évék végétől kezdve világszerte népszerűvé tette. A sikerében fontos szerepet játszott, hogy kiforrott technológiát kínált, melynek mindmáig a legfontosabb eleme a benzinmotor, az elektromotor és a fékezés közben keletkező energiát elraktározó akkumulátorcsomag.

Bővebben 


2015. december 08. - Az elektromos autó egyáltalán nem álom

Norvégiában a regisztrált új autók 15 százaléka már elektromos, Németországban – amelyet elég gazdagnak tekintenek az e-autózáshoz – még az 1 százalékot sem éri el ez a mutató. Mégis milyen tényezőkön múlik, merre halad az autózás jövője, és egyáltalán fontos-e még birtokolni egy járművet?

Ahhoz, hogy az elektromos autó mindenki számára vonzó legyen, maga a járgány még édeskevés. Kell hozzá töltőhálózat, s egy sor ma még hiányzó szolgáltatás, ami viszont az e-mobilitás ügye mellett elkötelezett kormánypolitikát követel. Minderről Andreas Klugescheidet, a BMW kormányzati kapcsolatokért és a fenntarthatósági kommunikációért felelős vezetőjét kérdezte a hvg.hu.

c.jpg

hvg.hu: Hol tart a BMW e-mobilitásával? Az élet igazolta az elektromos autózás felfuttatására szőtt terveket, az eddig megvalósult programokat?

Andreas Klugescheid: A kérdés megválaszoláshoz először is el kell mondanom, hogy számtalan körültekintő elemzés után legutóbb a 2000-es évek közepén néztünk az ilyen ügyek mélyére: hosszú távú, stratégiai terveinkben arra jutottunk, hogy a javarészt személyautó- és motorgyártó BMW-nek mindinkább egy merőben újfajta mobilitást képviselő céggé kell válnia. E holisztikus rendszerszemlélet szerint már nem lesz elég „négy kerék”, figyelembe kell venni azt a mikrokozmoszt, amely járműgyártmányainkat körbeveszi.

hvg.hu: Azt akarja mondani, hogy a maholnap járművei ezernyi szállal kapcsolódnak majd a környezetükhöz?

A. K.: Igen, s itt jön képbe az e-autó, amelyhez a maiakkal ellentétben új szolgáltatásokra, mindenek előtt töltőhálózatra lesz szükség, városi környezetben, az úgynevezett intermodalitás szabályai szerint – vagyis többféle közlekedési eszközt, módot kombináló közlekedéshez – újszerűen kapcsolódik majd a tömegközlekedéshez vagy a közösségi megosztás alapján működő hálózatokhoz.


Bővebben 

 

2015. december 08. - A BMW keményen beszólt a Teslának

A Volkswagennél kirobbant botrány után alaposan megromlott a dízelmotorok általános megítélése. Egyre többen, így a BMW vezérigazgatója, Harald Krüger is azt jósolja, hogy a dízelmotoros autók végleg eltűnhetnek a kínálatból, a helyükre elektromosak kerülhetnek. A Tesla nemrég bevezetett önvezető rendszeréről pedig úgy véli a menedzser, hogy szerinte még túl kiforratlan ahhoz, hogy a fogyasztók máris használják.

d.jpg

Kemény szavakat mondott a német Handelsblatt lapnak adott interjújában Harald Krüger, a BMW elnök-vezérigazgatója. A téma az autózás jövője volt, és persze ezzel kapcsolatban nem kerülhették meg a Volkswagennél kipattant dízelügyet. Krüger szerint a közeljövőben egyre szigorodó környezetvédelmi előírásokat a dízel erőforrások nem lesznek képesek teljesíteni, így akár végleg el is tűnhetnek az autókból.

Bővebben 

 

2015. december 08. - Lütyő felügyelő ma ilyen Citroënnel járna

A jövőre megvehető, elektromos E-Mehari egy négyszemélyes kabrió bohókás külsővel, amely visszakacsint a márka ikonikus modelljére, a csendőrös filmekben szerepelt Méharira.

e1.jpg

Az E-Mehari személyisége a Louis de Funes által ismertté tett Méhariéval mutat rokonságot. Külsejük és karakterük is hasonlít, mindkét autó az aktív pihenésre vágyóknak szól, elsősorban vízparti használatra, meleg éghajlatú országokban. Az ajtók bordázása, a bukókeretek és a sík szélvédő utalás a Méhari jellegzetes részleteire, de a színek is hasonlítanak azokra, amelyekkel az 1968-as eredetit bemutatták.

e2.jpg

A 3,81 méteres, nyitható tetejű autó orr-része a sima, lekerekített felületeivel és a két szinten elhelyezett fényforrásokkal viszont már a C4 Cactusra hasonlít. A vízhatlan belső kárpitok mintázata a vízi sportok világát idézi, ülőhelyből négy van, a hátsó üléspad ledönthető.

Bővebben


2015. december 11. - Most már biztos: jön a Volkswagen elektromos mikrobusza

Már korábban is sejteni lehetett, a napokban viszont hivatalosan is megerősítették a hírt: a Volkswagen egy igazi különlegességgel készül a január 5-én kezdődő Las Vegas-i CES-re. A bejelentés után most már biztos: az új, teljesen elektromos mikrobusz koncepcióját mutatják majd be.

f1.jpg

Miközben több információt egyelőre nem lehet tudni a járműről, úgy hírlik, a márciusi Genfi Autószalonon már a végleges, gyártósorra szánt verziót láthatja a közönség. Annyit viszont már korábban elárultak, hogy a tervek szerint 500 kilométert lehet majd megtenni egyetlen feltöltéssel a fejlett hajtásláncnak és az új, nagy kapacitású lítium-ion akkumulátoroknak köszönhetően.

A Carscoops szerint azonban amíg korábban úgy volt, hogy csupán elektromos hajtáslánccal gyártják majd az autót, a pletykák szerint négyhengeres benzines és dízeles változat is készül majd belőle. A CES miatt azonban nagyon úgy tűnik, az elektromos mikrobusz önállóan is megállja majd a helyét. Arra viszont jó esély van, hogy a Volkswagen új járművét Mexikóban gyártsák majd.


Bővebben 


2015. december 12. - A Ford elektromos autó tervei

A Ford 4,5 milliárd dollárt fektet az elektromos autókkal kapcsolatos fejlesztésekbe, hogy megalkothassa a jövő járműveit 2020-ig a Ford további 4,5 milliárd dollárt fektet az elektromos járművekkel kapcsolatos fejlesztésekbe, és annak kutatásába, hogyan nyújthat a márka még teljesebb élményt vásárlóinak – s mindezt azért, hogy a közlekedési módok átformálásával javítsa az emberek életminőségét.

A vállalat 2020-ig 13 új elektromos járművel gyarapítja termékkínálatát, s az évtized végére a világszerte árusított Fordok több mint 40 százaléka elektromos hajtású lesz. Az elmúlt öt évben ez a Ford legnagyobb szabású befektetése az elektromos járművek terén.

Jövőre érkezik az új Focus Electric, amelynek vadonatúj egyenáramú gyorstöltője várhatóan 30 perc alatt 80 százalékos töltöttséget és 160 kilométeres hatótávolságot biztosít majd (az amerikai szabványok szerint), ami két órányi megtakarítást jelent a jelenlegi Focus Electric modellhez képest.

Bővebben: