Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Elektromos járműipar, hírösszefoglaló - 2015. 40. hét (09.28.-10.04.)

2015.10.01

2015. szeptember 29. - Új elektromos luxusautó a Teslától

A dízel autók körüli botrány nyertesei az elektromos autók lehetnek, legalábbis a luxus kategóriában. A Tesla új Model X-ét kaliforniai idő szerint kedd este (közép-európai idő szerint szerda hajnalban) vehetik át az első tulajdonosok.

88_1.jpg

A Tesla környezetbarát szabadidőautójáért felszereltségtől függően 75 és 145 ezer dollár, azaz 21 és 41 millió forint közötti összeget kérhetnek. A Model S-hez hasonlóan egy feltöltéssel több mint 210-270 mérföldet, azaz körülbelül 340-430 kilométert lehet megtenni. Az elektromos Model X-re már több mint 30 ezer megrendelés érkezett. A Model S-sel együtt a Tesla úgy számol, hogy a tavalyi 35 ezer után, idén 50-55 ezer autót gyártanak. Ám ehhez már nem elég nagy a kaliforniai gyár, ezért Hollandiában megnyitotta első európai üzemét a Tesla.

A Financial Times arról írt, hogy tavaly a vállalat 3,3 milliárd dollárt költött a kutatás-fejlesztésre. Egy-egy autó megépítésének költsége körülbelül 40 ezer dollár.

Bővebben 


2015. szeptember 29. - Jönnek az elektromos taxik

Budapest - Mostanában kezdett terjedni a pletyka, miszerint elektromos taxik szállíthatnak utasokat Budapesten. A pletyka nyomába eredt az Index, akik Metál Zoltánnál, a taxisszövetség elnökénél keresték a megfejtést. Kiderült, hogy szerinte egy ilyen koncepció nem lenne jó és életképes. Árulkodó, hogy jelenleg mindössze 3, azaz három darab elektromos taxi közlekedik Budapesten. Metál szerint az elektromos autók drágák, a kevés töltőállomás miatt a tankolásuk is bonyolult, valamint maximum 150 kilométert tudnak megtenni egy feltöltéssel.

88_8.jpg
 
A taxisoknak az éri meg, ha minél többet és minél hosszabb utakon használják a kocsikat. Egy elektromos taxival könnyen előfordulhatna, hogy a sofőr már éppen nem tud bevállalni akár egy hosszabb, reptéri fuvart. Kiderült az is, hogy a BKK-nál adott be elektromos autókat üzemeltető társaság kérelmet. Ennek a cégnek, és még további négy új kérelemnek az elbírálása folyamatban van, szóval megeshet, hogy a közeljövőben öt új kihívója akad a már létező tíz taxitársaságnak.

Bővebben


2015. szeptember 30. - Nagyjából ezt kell tudni a világ első elektromos szabadidő-autójáról

A várva várt Model X, hat- vagy hétüléses utastérrel, felfelé nyíló hátsó ajtókkal, áramvonalas karosszériával, összkerék-hajtással és 400 kilométer feletti hatótávval kecsegtet.

A sorozatos csúszások után szeptember 29-én végre hivatalosan is leleplezték a Tesla vadonatúj elektromos SUV-ját, a Model X-et. A premiert a vállalat kaliforniai üzemében tartották, ahol természetesen maga Elon Musk szemléltette a meghívott vendégeknek a Model X erényeit. A korábbi ígéretekhez hűen a világ első elektromos szabadidő-autójaként beharangozott újdonság hat- vagy hétüléses utastérrel rendelhető, szériafelszereltségként felfelé nyíló szárnyas hátsó ajtókkal szerelve.

88_2.jpg

A látványos megoldás Musk szerint könnyű bejutást biztosít a harmadik üléssorhoz, még akkor is, ha a műveletet szűk parkolóhelyen kell végrehajtani. Az utastér kialakítása és mérete kétféle üléskonfigurációt tesz lehetővé, 2-3-2, illetve 2-2-2 helykiosztással, mindkét esetben síkba dönthető harmadik üléssorral. A beltér kapcsán megemlítendő továbbá, hogy itt is helyet kapott egy hatalmas központi érintőképernyő, ami remekül mutat az opcionális panoráma első szélvédő alatt, továbbá szériafelszereltség a fejlett klímarendszer, amely a korábbiaknál sokkal hatékonyabban szűri meg az utastérbe jutó levegőt.

88_3.jpg

Az összkerék-hajtású Model X kétféle teljesítményt kínál, a 90D kivitel esetében tengelyenként egy 259 lóerős elektromotor gondoskodik a kellő menetdinamikáról, míg a P90D-ben a hátsó elektromotor 503 lóerőre képes. A gyengébbik kivitel 4,8-as nulla-százas sprintre képes, mintegy 400 kilométer feletti hatótáv mellett, míg az erősebb változat 3,8 alatt futja a 0-100-at, a feláras „nevetséges sebesség” frissítéssel pedig 3,2-re csökken ez a sprintidő.

Bővebben 


2015. szeptember 30. - Biofegyverek ellen védő üzemmódja is van a Teslának

Megjelent az X modell, és Elon Musk halálkomolyan bejelentette, hogy van egy „biofegyver-védelmi üzemmód” az elektromos autóban. A cég benzinhalált vizionáló CEO-ja éppen a környezetvédelmi előnyöket ecsetelte, meg hogy a kocsiban és azon kívül is tiszta marad a levegő, amikor közölte, hogy ez a gomb valódi – írja a Verge. Így néz ki: 

88_4.png

Musk azt mondta, a gomb apokaliptikus helyzetben jöhet jól, ha megnyomjuk, a Model X légtisztítója, ami kb. tízszer akkora, mint egy normális kocsié, és elvileg meg kéne, hogy védjen.
A cég azt állítja, hogy a kocsi 300-szor jobban szűri a baktériumokat, 500-szor jobban az allergéneket, 700-szor jobban a szmogot, és 800-szor jobban a vírusokat.

Bővebben


2015. október 03. - Benzin nélkül hatvannal

Gyermekkorunk egyik kedvenc játékszere a roller, komolyabb kiszerelésben, elektromosan hajtva, sokkal többre hivatott. Praktikus városi közlekedési eszköznek is kiváló. Kicselezi a BKV-t, a dugót, akár munkába járni is remek – feltéve, ha a kiszemelt célállomások az akkumulátorok kapacitásán belül vannak. Teszteltünk egy ilyet.

A környezetkímélő e-rollerekkel egy feltöltéssel mind több kilométert, egyre nagyobb sebességgel lehet megtenni. Léteznek már olyan típusok, amelyek egy vágtára 35 kilométert gurulnak, méghozzá szélsebesen, akár hatvannal cikázva. Ez a roller, igazi járdavagány.

88_5.jpg

A mi próbára fogott villanyosunk azért némileg szelídebb darab. A hátsó kereket lánccal meghajtó kis elektromotor 1000 watt teljesítményű, adatlapja szerint óránként 34 kilométeres csúcssebességgel repít, 18 kilométer hatótávolságra. Rögtön hozzá kell azonban tenni, hogy a megadott értékek roppant viszonylagosak: a megtehető táv a sebesség, a terepviszonyok, s a vezető súlyának függvénye. Sima úton poroszkálva a roller aljában megbújó három 12 voltos akku tovább bírja.

Amúgy a járgány széles trepnijén vezetés közben kényelmesen lehet állni, de még kényelmesebb ülve a felárért megvásárolható bicikliszerű nyeregben, amelyet a hozzávaló rúddal rögzíthetünk a roller alaplemezéhez. A simább, stabilabb haladást a rugós tagokkal kialakított kormány- és futómű hivatott elősegíteni, de azért észben kell tartani: a kicsiny, 11,5 colos, ballonos gumikerekű gördeszka nem terepjáró. Vagyis még sima aszfalton sem árt két kézzel fogni a kormányt, göröngyös úton visszafogni a sebességet.

Bővebben


2015. október 04. - A Tesla Magyarországon építhet autógyárat, ha végre cselekszünk!

A Tesla vezére néhány nappal ezelőtt megnyitotta első európai autógyárukat Hollandiában. Az eseményen elárulta, akár már jövőre megkezdhetik a keresést annak érdekében, hogy új gyáraknak találjanak alkalmas helyszínt Európában. Ezzel a labdát nagyon magasra dobták, a baj csak az, hogy az ügyben illetékes Külgazdasági és Külügyminisztérium nemhogy a labdát nem látja, hanem a Tesla egész európai terjeszkedése elkerülte a figyelmét. Éppen ezért nem tette még meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a Teslát Magyarországra csábítsa. Pedig a tét hatalmas, főleg a Volkswagen dízelbotrányának fényében. Arról nem is beszélve, hogy a felkínált lehetőség elszalasztásának komoly következményei lehetnek.

Múlt pénteken lezajlott a Tesla Motors első európai autógyárának hivatalos megnyitója a hollandiai Tilburgban. A terjeszkedésre nagy szükség volt, hiszen az amerikai elektromosautó-gyártó második legfontosabb piaca Európa, a helyi gyártás pedig lerövidíti a szállítási időt. A gyártóüzem jelenleg heti négyszázötven Model S legyártására képes, de ez a szám a jövőben akár heti ezerre is felugorhat.

Bővebben