Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Elektromos járműipar, hírösszefoglaló - 2015. 33. hét (08.10.- 08.16.)

2015.08.13

2015. augusztus 10. - Elektromos versenyautót építettek a BME diákjai

A nemzetközi Formula Student versenyre készítették el a járművet. Erről hétfői sajtótájékoztatón Boriszov Dániel, a Formula Racing Team, az autót megtervező és kivitelező csapat kapitánya beszélt.

A FREC-005 nevet viselő versenyautó újdonsága, hogy karbon kompozit vázzal rendelkezik és négykerék meghajtású.  Az autó az idei Formula Student Hungary-n mutatkozik be augusztus 20-23-án a győr-gönyűi kikötőben.Boriszov Dániel elmondta, hogy az idei szereplést leginkább tesztnek szánják, a Formula Racing Team igazi célja, hogy 2016-ban megnyerje a Formula Student nemzetközi autóversenyt.

2.jpg

A Formula Student világszerte, egyetemi és főiskolai csapatok számára megrendezett autóversenyek gyűjtőneve, amelyben a hallgatókból álló csapatok versenyautó tervezésben és építésben mérik össze tudásukat. A küzdelem az autó megtervezésén és megépítésén túl az autó köré felépített teljes üzleti koncepció kidolgozásából, prezentálásából, a projekt működéséhez szükséges anyagi háttér biztosításából áll. A versenysorozat az 1980-as években az Egyesült Államokban jött létre, napjainkban viszont már az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban, Brazíliában a csendes-óceáni régióban és 2010 óta Magyarországon is rendeznek futamokat.

Bővebben

2015. augusztus 10. - Kézitáskában is elfér az új japán jármű

A gyaloglás egészséges, ám nagyobb távokat kényelmesebb járművel megtenni. A könnyen hordozható WalkCarhoz jogosítvány helyett jó egyensúlyérzék kell. A japán Cocoa Motors által készített WalkCar gyakorlatilag nem más, mint egy elektromos járólap. Mindössze 3 kilogrammos súlyával és kompakt méretével simán befér egy nagyobb táskába. Csak elő kell venni, lerakni a földre, ráállni, és már működik is.

xx.jpg

Menet közben akár 10 km/h-s sebességgel is lehet haladni, ez bő két-háromszorose az átlagos gyaloglás tempójának, a beépített lítium-ion akkumulátorok hatótávolsága a 12 kilométert is eléri. Ha lemerült, akkor három óra alatt teljesen feltölthető és ismét használatra kész.

Bővebben

2015. augusztus 14. - Angliában tesztelni kezdik az utat, ami vezetés közben töltheti fel az elektromos autókat


18 hónapon át fogják tesztelni azt a dinamikus vezetéknélküli áramátviteli technológiát, amitől azt várják, hogy jelentősen könnyebbé fogja tenni az elektromos autókat használók életét. Ezt az ország közlekedési minisztere, Andrew Jones jelentette be a héten. Egyelőre még csak tesztüzem jön, tesztútszakaszokkal.

1.jpg

A technológia maga nem ismeretlen az Egyesült Királyságban, több verziójában is tesztelték már korábban. A lényege, hogy tekercsekkel ellátott vezetékek futnak az út felszíne alatt, és ezek továbbítják az elektromosságot az autókra felszerelt fogadóeszközökre. Azaz vezetés közben is lehetne tölteni az autókat, kiküszöbölve az elektromos autók eddigi legnagyobb hiányosságát, hogy hosszabb távokon rendszeresen meg kell állni velük újratöltésre, ami egy sima tankolásnál azért jóval több időt vesz igénybe.

Bővebben

 

2015.augusztus 14. - Magyar akkuval jön az elektromos Audi SUV

Várhatóan az idei Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a Q6 tanulmány változata, részben magyar akkumulátorokkal. Az Audi új elektromos hajtású szabadidő-autót mutat be 2018-ban, melynek 500 kilométeres hatótávját az LG Chem és a Samsung SDI Magyarországon és Lengyelországban gyártott akkumulátorai biztosítják majd - jelentette be csütörtökön az Audi.

x.jpg

Az 500 lóerősre becsült elektromos szabadidő-terepjáró járművet, az Audi első, sorozatgyártásban készülő teljesen elektromos hajtású autóját a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatják be tanulmányautó formában. Jelenleg az Audi teljesen elektromos R8 e-tron modellje egyedi összeszerelésben készül, a többi elektromos Audi modell pedig konnektoros vagy sima hibrid. 


Bővebben