Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Elektromos járműipar, hírösszefoglaló - 2015. 30. hét (07.20.-07.26.)

2015.07.23

2015.július 21. - Rohamosan csökken a villanyautók ára

2010-ben a villanyautók még kétszer annyiba kerültek Németországban, mint a belsőégésű motorral működők. Tavaly viszont átlagosan már csak 45 százalékkal kellett többet fizetni egy elektromos meghajtású kocsiért, mint egy hagyományosért. Az előző évhez képest csaknem 25 százalékot estek a villanyautó-árak, ami gyorsuló ütemet mutat, ugyanis 2013-ban még csak 20 százalékos volt az árcsökkenés 2012-höz képest.

A gyártók egyre olcsóbb kocsikkal rukkolnak elő: a legújabb elektromos modellek már csak 30 százalékkal drágábbak az azonos kategóriájú hagyományos járműveknél, míg az előző évben az újonnan piacra dobott típusok esetében átlagosan 45 százalékos volt az árkülönbség. Becslések szerint 2020-ra az elektromos autók felára 10 százalék alá zsugorodik Németországban. A tendenciát erősíti, hogy az akkumulátorok egyre olcsóbbá válnak, a gyártók pedig készek lemondani a haszonról annak érdekében, hogy piacot nyerjenek.

i3bmw.jpg

A német utakon 2014 végén 26 ezer elektromos személyautó futott (akkumulátoros és plug-in hibrid), ami közel 80 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. Feltéve, hogy az elmúlt három évben tapasztalható trend folytatódik, 2020-ra mintegy 820 ezer villanyautó lesz Németországban. Számuk 2021-re érheti el az egymilliót, vagyis azt a számot, amelyet a berlini kormány eredetileg 2020-ra tűzött ki célként. Az összes kocsihoz viszonyítva azonban ez nem sok, a jelenlegi járműállomány hozzávetőleg másfél százaléka.

Bővebben

 

2015. július 22. - Elektromos autó még nemment ilyen gyorsan

Az elektromos utcai autók utcai a Tesla Model S csúcsváltozatát senki se éri utol, viszont a Venturi járművéhez képest még a több mint 700 lóerős luxusszedán is csigának tűnhet. A francia cég a VBB-3 EV nevű járművével az elektromos autók sebességi világrekordját szeretné megdönteni. Nem hasonlít a hagyományos autókra a több mint 3000 lóerős szerkezet, inkább olyan, mint egy vízszintesen száguldó rakéta. Ez azonban nem véletlen, hiszen másképp nem lenne esély elérni a megcélzott 600 km/h-s sebességet.

venturi.jpg

A 2010-ben felállított, máig érvényes rekord (494 km/h) is a Venturi nevéhez fűződik, ezt szeretnék most túlszárnyalni a továbbfejlesztett autóval. A tervek szerint augusztusban erre sor kerül a próbálkozásra, a helyszín pedig nem lesz más, mint a híres bonneville-i sósivatag Amerikában.

Bővebben

 

2015. július 23. - Elektromos kisteherautót gyárt a német posta

Elektromos üzemű kisteherautót gyárt saját használatra a Deutsche Post német postavállalat, a Streetscooter nevű modellből az év végén már félezer darab jár majd a német utakon.

A Handelsblatt című üzleti lap csütörtöki beszámolója szerint a modellt 15 tudományos kutatóintézet és vállalati konzorcium fejlesztette ki közösen azzal a céllal, hogy bebizonyítsák, az elektromobilitás nemcsak környezetbarát, hanem kifizetődő is lehet. A kishaszongépjármű gyártására alapítottak egy céget, amelyet a Deutsche Post tavaly év végén felvásárolt, viszonylag alacsony összegért, 2 millió euróért (620 millió forint).

postascucc.jpg

A gyártást 2014 áprilisában megkezdték, azóta 150 Streetscootert állítottak forgalomba, az év végéig pedig továbbbi 350 darabot. Valamennyit a Deutsche Post használja küldemények kézbesítésére. Fenntartásuk 100 kilométerenként 20 euróba kerül, ami ugyan még elmarad a dízeles autók 16 eurós átlagához képest, de amint 250 euróra süllyed az akkumulátorok kilovattóránkénti teljesítményre számolt ára, versenyképessé válik a modell, a Streetscooterben használt lítiumion-akkumulátorok ára pedig gyorsan csökken, az utóbbi időszakban 800 euróról 350 euróra esett.

Bővebben

 

2015. július 23. - 1,77 mp alatt 100-on?

Álló helyzetből 1,779 másodperc alatt gyorsult fel 100 kilométer per órára a Stuttgarti Egyetem diákjai által kifejlesztett elektromos autó. A volán mögött ülő Priska Schmid többszöri próbálkozással döntötte meg az ETH Zürich korábbi rekordját, 0,006 másodperccel javítva a világcsúcson.

gyorsrekord.jpg

A GreenTeam csapat tagjai a  Formula Student nevű versenybe egy 100 kilowattos összkerékhajtású versenyutóval szálltak be, aminek a teljes tömege 160 kilogramm, az akkumulátora 6,62 kilowattórás. Ez a tömeg/erő arány (1,6 kg/kW) elég jónak mondható, hiszen a Formula 1-ben egy 1,0 kg/kW, a Bugatti Veyron sportkocsinál 2,08 kg/kW, a Porsche 918 Spider esetében pedig 2,50 kg/kW.

Bővebben

 

2015. július 24. - Szedán és kombi változatban érkezik az új Passat GTE

A Golf GTE után újabb hálózatról tölthető (plug-in) hibridhajtású volumenmodell mutatkozik be, a német autógyártó ezúttal az új Passat GTE modelljével bővíti elektromos járművei palettáját.

Az újdonsággal a céges és a magánvásárlók körében egyaránt kedvelt modell olyan változata mutatkozik be, amely egyszerre felel meg a nulla károsanyag-kibocsátás (Zero-Emission-Vehicle) és a hosszú utazás elvárásainak. Volkswagen, amelyben a jelen a jövővel találkozik, autó, amely nem csupán napjaink legprogresszívebb hajtásrendszerével, hanem az innovatív infotainment- és vezetői segédrendszerek középkategóriában iránymutató spektrumával is hódít.

passat_e.jpg

Bőséges, 160 kW/218 LE rendszerteljesítményével, igencsak kedvező, 100 kilométerenként mindössze 1,6 liter, illetve 12,2 kWh (Variant: 12,4 kWh) fogyasztásával (NEFZ), valamint akár 50 kilométer tisztán elektromos hatótávjával a Passat GTE valósággal újraértelmezi kategóriájában a gazdaságosság fogalmát. A Volkswagen újdonsága normál üzemi körülmények között eleve tisztán elektromos üzemben, így károsanyag-kibocsátás nélkül kezdi meg útjait. Ez az elektromos üzemmód (E-Mode) igény szerint – például az utazás végén a városba érve – gombnyomásra is aktiválható. Egyes városokban, mint például Londonban, a Passat GTE vezetője így az esedékes dugódíj (City Maut) megfizetése alól is mentesül.

Bővebben