Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Közlekedési emissziócsökkentési napló - 2016. novemberi összefoglaló

2016.12.01

A november a Tesla rivális Fisker hírével indult,. A dán férfi korábban olyan autókat tervezett, mint az Aston Martin DB9 vagy a V8 Volante, illetve a BMW Z8. Vállalkozóként volt már egy próbálkozása az elektromos autók terén is, de fogalmazzunk úgy, hogy csúnyán leégett velük.

fisker.jpg

A szakember azonban nem adta fel, és új kihívást keresve egyenesen a Tesla Model S-t akarja lenyomni. Nemrég már publikált egy sejtelmes képet az új modellről, most pedig azt is elárulta, milyen paraméterekkel rendelkezik.

Közbena  Tesla sem ül a babérjain, ők többek közt így látják a jövőt: Júliusban maga Elon Musk tartott egy bemutatót arról, az első évtizedre tervezett – és megvalósított – tervek után hogyan is képzeli el a cég a következő 10 esztendőt. Az Electrec nemrég listába szedte, milyen autók várhatók a következő három évben a Teslától.

tesla-ujak.jpg

Itthon a Bubi terjeszkedéséről volt zó a hónap elején, amit pát héttel rá a hasonló elven működő fővárosi elektromos autóbérlés beindulása követett. A budapesti közbringa-program 2014-ben 76 állomással és 1100 bringával indult, ezek számát 2015-ben 99-re, illetve 1150-re növelték. A legutóbbi bővítéskor 112-re nőtt az állomások száma, és mint Dabóczi Kálmán elmondta, a rendszer a későbbiekben még tovább fog terjeszkedni a Hungária körgyűrű vonaláig.


A magyar ipart életben tartó hazai autógyárak is hoztak jó híreket, Kecskeméten elektromos Mercedesek, Győrött pedig az elektromos Audik villanymotorjai készülhetnek majd a jövőben. Idén júliusban jelentette be a Mercedes, hogy egymilliárd euróból épít egy második gyárat is Kecskeméten, amely karosszéria-, felületkezelő és összeszerelő üzemből, valamint egy ipari parkból áll majd. Ez az üzem a mostanival ellentétben már első- és hátsókerék meghajtású autók gyártására is alkalmas lesz, és gyorsan át lehet majd állítani benne a termelést egyik típusról egy másikra, ha a piaci igények úgy diktálják.

mercedes.jpg

A

A Motoroids beszámolója szerint a BMW jelenleg hét modellt kínál a piacon, amibe már az i-széria is beletartozik, ami jövőre nyolcra bővülhet a plug-in hibrid Mini Countryman bemutatásával. Mindezek mellett a jövőben a legvadabb BMW kabrió változata is érkezhet, igaz, csak 2018-ban. A tisztán elektromos Mini 2019-ben, a szintén nullemissziós BMW X3 pedig 2020-ban mutatkozhat be a nagyközönség számára. A forradalminak ígért BMW iNext-ről 2021-ben rántják majd le a leplet.

10-es lista érkezett a legnépszerűbb elektromos autókról:

1.jpg

Rossz hír, hogy a jövőben már a Teslákhoz sem jár korlátlan ingyenes töltés, hanem fizetőssé válik a villanytankolás. Ezzel párhuzamosan itthon is elkezdik lefaragni az elektromos autókhoz járó kedvezményeket, így a magyar villanyautósok is számíthatnak arra, hogy vége lesz az ingyen tankolásnak. Valamikor 2017-ben.

 

Renault-Nissan két éven belül egy extra olcsó, mindössze 8 ezer dolláros elektromos autóval akar megjelenni a kínai piacon. Ezt maga Carlos Ghosn, a szoros partneri viszonyban lévő két nagy cég közös elnök-vezérigazgatója jelentette be egy lisszaboni konferencián. Ghosn az elektromos autók piacán tapasztalható új tendenciákról beszélt. Elmondta, hogy a kínálat bővülése az elemek egyre alacsonyabb árával, az újratöltést szolgáló infrastruktúra fejlesztésével és persze sokszor, az állami szubvencióval is magyarázható. A kínai piaci robbanás különösen figyelemre méltó.

De nemcsak a villanyautók, hanem az elektromos robogók is egyre népszerűbbek. Néhány nagy nevű márka is kezdi belátni, hogy muszáj villanyhajtású járgányt kínálnia. Legutóbb a Piaggio lépte ezt meg.

vvespa.jpg

Sőt, hamarosan a Ferrarinak is lesz villanyautója. Igaz, egyelőre csak a versenypályán.

ferrari.jpg

Az Autosportnak nemrég maga Sergio Marchionne, a Ferrari feje nyilatkozott arról, hogy csatlakoznának a Formula E mezőnyéhez. A magunk részéről persze ezen nem annyira csodálkozunk, a szériában ugyanis egyre komolyabb csapatnevek tűnnek fel – beszáll a játékba többek között a Jaguar, a BMW, az Audi és a Faraday Future is –, ami miatt az olaszok valószínűleg félnek attól, nehogy úgy járjanak, mint a Microsoft az okostelefonok megjelenésével. 

A robogók, versenyautók után a pickup kategóriában is megjelenhetnek az elektromos járgányok:

vilanypickup.jpg

 


De ahol már vannak elektromos autók, ott sme fenékig tejfel az élet. Amerikában például túl halkak ezek a járművek, így valami zajt kell kibocsátaniuk, nehogy a gyalogosok alájuk sétáljanak.

 

A novemberi Los Angeles-i autókiállításon mutatta be a brit – de indiai tulajdonban lévő – prémiummárka nagy méretű elektromos szabadidő-autóját. A kocsi alapvetően a tavaly debütált Jaguar F-Pace struktúráját követi, de a végleges dizájnja azért jelentősen eltér az elektromos változat esetében. A I-Pace-ből a végleges változat majd a vélhetően a Genfi Autószalonon lesz látható először, ezt követően a forgalmazás kezdete 2018-ban lehet esedékes.

jaguar.jpg

Szintén Los Angelesben mutatkozott be a Volkswagen Golf, amelynek a legnagyobb újdonsága a 24,2-ről 35,8 kWh-sra cserélt lítium-ion akkumulátor.

egolf.jpg

Idő kérdése volt csupán, hogy a Toyota is belecsapjon az elektromos autózásba, a hibrid kárára.

 

Az akkumulátorok helyét pedig szuperkondenzátorok vehetik hamarosan.A Közép-Floridai Egyetem Nanotudományok Technológiai Központjában dolgozó kutatóknak sikerült áttörést elérniük a szuperkondenzátorok fejlesztésében, amelyek idővel átvehetik a fényképezőgépekben, okostelefonokban alkalmazott Li-ion akkumulátorok szerepét, ráadásul sokkal gyorsabb töltési lehetőséggel. A kutatócsoport egy új eljárást dolgozott ki, amely több energiát képes tárolni, mint egy átlagos akkumulátor, a kapacitás pedig akár 30.000 töltési-kisütési ciklus után sem csökken.

kondi.jpg