Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Közlekedési emissziócsökkentési napló - 2016. decemberi összefoglaló

2017.01.01

December elején új KRESZ-táblák kerültek ki a hazai utakra, az első táblát az elektromos autók töltőpontjáról az M7-esen. Már csak a KRESZ-nek kéne befogadnia az elektromos autókat. Az első tábla a sztráda 59-es kilométerszelvényében található töltőpontról ad tájékoztatást – közölte a töltő üzemeltetője.

tabla.jpg

Az autók és teherautók után a mezőgazdaságba is beszivárognak az elektromos hajtású járművek. A neves amerikai traktorgyártó a John Deere bemutatta, állításuk szerint, a világ első teljesen elektromos, nagy teljesítményű mezőgazdasági munkagépét. A traktor hivatalosan majd Párizsban fog debütálni, egy nemzetközi agrokiállításon.

A Scania decemberi híre, hogy a villanybuszait már vezeték nélkül is tudja tölteni. Nem telefont, hanem egy buszt!

scania.jpg

Maradjunk még a teherautós témánál, az alábbi Mercedes emblémával felcicomázott izgalmas tanulmányt is decemberben szellőztették meg. Jó lenne hasonlót látni az utakon a jelenlegi kockák helyett.

mercikamion.jpg

A hazai hírek között az elektromobilitás elterjesztését célzó Jedlik Ányos Terv megvalósításáról aláírt együttműködési megállapodás fontos, amely keretében Budapesten közel 250 töltőoszlop és 500 töltőhely létesülhet mintegy 600 millió forint értékben.

Szintén hazai, fővárosi hír, hogy elindult a közösségi autómegosztó rendszer, az elektromos VW up-okkal üzemelő Greengo. 

greengo.jpg

Közben a Posta is beállt a villanyosításba, a  Magyar Posta 18 Nissan elektromos kisáruszállító autóval bővítette gépjárműflottáját, a fejlesztés összköltsége 127 millió forintba került és az első, állami támogatással vásárolt BMW i3-as is ebben a hónapban állt munkába. 

allamibmw.jpg

A vicc kategóriában is vannak indulók, ez a Pagani jellegő szerzemény összesen 4 lóerős:

pagani2.jpg

Az alábbi képeken pedig az látszik, amikor Tesla tulajnak lenne a világ legpocsékabb dolga:

Tömött sorokban várnak a töltőre, amelyek közül számos nem is működik.

Végül pedig a pórul járt holland autóvásárló esete, akire rámelegítettek egy Nissan LEAF-et, ami közel nem tudta azt a hatótávot, mint ami a gyári leírásban szerepelt. Az autót végül vissza kellett vásárolnia a kereskedésnek, holott nem szerették volna. 

Kevésbé vidám hír, hogy a jövőben a dízel és elektromos autók ára gyorsabban közelít majd egymáshoz, de sajnos nem azért, mert a villanyautók lesznek hirtelen olcsóbbak, hanem a dízeleké az egyre szigorúbb előírások betartásához szükséges kipufogógáz-kezelő rendszerek miatt rohamosan emelkedni fog a következő évtizedben. 

Az se jó hír, hogy az év elején, a Las Vegas-i elektronikai szakkiállításon (CES)  a köztudatba berobban Faraday Future pénzügyi nehézségek miatt eltűnhet a villanyautós térképről. Kár lenne értük.teslakonkurens.jpg

Májusban jött is a hír, hogy a Fiat Chrsyler lett az a bizonyos partner, amely együtt fog dolgozni a Google időközben Waymo névre keresztelt csapatával. A meló abban a pillanatban el is indult, aminek a középpontjában a Chrysler Pacifica Minivan modellje állt. A feladat egy olyan átalakítás volt, amely során a kasztni megkapja az összes érzékelőt, elektronikát és kamerát, ami az önjáráshoz szükséges. Így néz ki az autó:

villchrysler2.jpg

A Tesla versenyzőnek öltözve is jól mutat. Március óta tudni, hogy hamarosan történelmi jelentőségű újításnak lehetünk szemtanúi az autóversenyzés világában. A tervek szerint ugyanis már 2017-ben elindítják az Electric GT World Series-t, vagyis a világ első olyan GT-versenysorozatát, amiben csak és kizárólag elektromos autók állnak majd rajthoz.

teslaversenyauto.jpg

Érdekes szimpóziumon mutatta be a Nissan, hogyan képzeli el a jövőt. Az önvezető autókról, az új akkumulátortechnológiáról, sőt még a járművek és az otthonok szimbiózisáról is szó esett. Megnyugodtunk: a fenntartható jövő nem nélkülözi az autókat. De óriási változásokra kell készülnünk, az biztos, a benzinkorszak utolsó évtizedeit éljük, és nemsokára kormányt is át kell adnunk. Ami nem is biztos, hogy baj - legalábbis amíg fakultatív.

nissanblade.jpg