Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Közlekedési emissziócsökkentési napló - 2015. júliusi összefoglaló

2015.08.01

2015 júliusában rögtön egy szívmelengető sikerrel kezdtünk, A Pikes Peak-i hegyi felfutó versenyen Rhys Millen volt a leggyorsabb egy elektromos hajtású prototípussal. Rhys Millen az elektromos kategória rekordját felállítva 9:07,222-es idejével megnyerte a Pikes Peak International Hill Climb versenyt, igaz, Sebastian Loeb 2013-ban felállított rekordját meg sem közelítette, a hiányzó gyári indulók miatt azonban ez is elég volt a győzelemhez. Pár nappal később olvashattuk, hogy elektromos járművekre vált a Budapest Airport Zrt. A repülőtér ideális környezet elektromos járműpark üzemeltetésére, mivel viszonylag rövid távolságokat kell megtenni, ahol a belső égésű motorral szerelt járművek eleve kevésbé gazdaságosan működtethetők.

Július első harmadában írták, hogy elkészült a Strati névre keresztelt, 3D-nyomtatott mopedautó végleges változata. A Local Motors csapata jövőre szeretné piacra bocsátani a járművet, amely elektromos motorral működik, viszonylag olcsó, és nagyon gyorsan elkészül. A Strati kinyomtatásához jelenleg 44 órára van szükség, ezt azonban a Local Motors még a sorozatgyártás megindulása előtt szeretné redukálni 24 órára. Hazai hír volt, hogy jól vizsgázott a gyakorlatban a Debreceni Egyetem (DE) műszaki karán kifejlesztett elektromos kukásautó, amely a békéscsabai csaknem egyéves próbaüzem után karbantartásra érkezett vissza a DE villamosmérnöki és mechatronikai tanszékére.

kukas.jpg

A tájékoztatás szerint tavaly szeptemberben készült el a tanszék munkatársai által fejlesztett innovatív, napelemmel ellátott elektromos hajtással rendelkező kommunális hulladékgyűjtő (kukásautó) prototípusa, amivel gazdaságos módon kiváltható a manapság használatos, nagy költségeket felemésztő begyűjtési eljárás. 

 

Az Avis és a Sixt forgalomba állította az első bérelhető elektromos autóit. Az elektromos autózás kedvelőinek nem kell egymásra várniuk a kevés autó miatt, ugyanis az AVIS kínálatában is megjelent az elektromos hajtás 4 db Nissan LEAF jóvoltából. 

A beszerzésnek köszönhetően jelenleg az Avis kínálja a legtöbb elektromos autót bérbeadásra az országban. A járművekhez saját töltőállomás is épül a kölcsönző újonnan átadott budapesti képviseletén, a Soroksári úton. Közben a Rolls-Royce fapados elektromos modellel lepte meg egy általános iskola tanulóit.

Július vége felé bíztató hírek jöttek az elektromos autók árának csökkenéséről. A gyártók egyre olcsóbb kocsikkal rukkolnak elő: a legújabb elektromos modellek már csak 30 százalékkal drágábbak az azonos kategóriájú hagyományos járműveknél, míg az előző évben az újonnan piacra dobott típusok esetében átlagosan 45 százalékos volt az árkülönbség. Becslések szerint 2020-ra az elektromos autók felára 10 százalék alá zsugorodik Németországban. A tendenciát erősíti, hogy az akkumulátorok egyre olcsóbbá válnak, a gyártók pedig készek lemondani a haszonról annak érdekében, hogy piacot nyerjenek.

i3bmw.jpg

 

Sebességi csúcsról is írtunk, az elektromos utcai autók utcai a Tesla Model S csúcsváltozatát ugyan senki se éri utol, viszont a Venturi járművéhez képest még a több mint 700 lóerős luxusszedán is csigának tűnhet. A francia cég a VBB-3 EV nevű járművével az elektromos autók sebességi világrekordját szeretné megdönteni. Nem hasonlít a hagyományos autókra a több mint 3000 lóerős szerkezet, inkább olyan, mint egy vízszintesen száguldó rakéta. Ez azonban nem véletlen, hiszen másképp nem lenne esély elérni a megcélzott 600 km/h-s sebességet. De jutott másik rekord is a hónapra, állóhelyzetből 1,779 másodperc alatt gyorsult fel 100 kilométer per órára a Stuttgarti Egyetem diákjai által kifejlesztett elektromos autó. A volán mögött ülő Priska Schmid többszöri próbálkozással döntötte meg az ETH Zürich korábbi rekordját, 0,006 másodperccel javítva a világcsúcson.

 

Kevésbé izgalmas, de szintén jó hír, hogy a Golf GTE után újabb hálózatról tölthető (plug-in) hibridhajtású volumenmodell mutatkozik be, a német autógyártó ezúttal az új Passat GTE modelljével bővíti elektromos járművei palettáját.

Az újdonsággal a céges és a magánvásárlók körében egyaránt kedvelt modell olyan változata mutatkozik be, amely egyszerre felel meg a nulla károsanyag-kibocsátás (Zero-Emission-Vehicle) és a hosszú utazás elvárásainak. Volkswagen, amelyben a jelen a jövővel találkozik, autó, amely nem csupán napjaink legprogresszívebb hajtásrendszerével, hanem az innovatív infotainment- és vezetői segédrendszerek középkategóriában iránymutató spektrumával is hódít.

ff4.jpg

A kínaiak mint mindent, a Teslát is lemásolták. Az arcátlan lopás után bemutatták a Youxia Ranger X-t, amely gyakorlatilag ikertestvére a Tesla Model S-nek.A kocsi különben, ahogy az Evoque-hasonmás is, nem is rossz első ránézésre. A Ranger X teljesítményadatai meggyőzőek, a 367 lóerő és 440 Nm-es nyomaték, illetve a 6,5 másodperces nulla-százas sprint, vagy az 460 kilométeres hatótáv elismerésre méltó. (Összehasonlításul a Tesla Model S belépőszintű darabja 328 lóerős, és 5,2 mp alatt van százon.) A hajtásláncot állítólag a BMW i3-ról másolták le.