Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Közlekedési emissziócsökkentési napló - 2015. decemberi összefoglaló

2016.01.01

2015 utolsó hónapja is rengeteg elektromos-autós hírt hozott, rögtön jól indult a december, a Fővárosi Közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, hogy a zöld rendszámos elektromos és hibrid autók Budapest teljes területén ingyenesen parkolhassanak.

A parkolási szabályozásról szóló közgyűlési rendelet módosítását Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), az I. kerület polgármestere kezdeményezte. A módosítás célja, hogy a kormány által is jóváhagyott Jedlik Ányos Cselekvési Tervben foglaltakkal összhangban segítse az elektromos járművek terjedését.

zpark.jpg

A december sem telhet el anélkül, hogy valaki ne akarná legyőzni a Teslát. Elsőként egy kaliforniai startup is hasonló autó piacra dobását tervezi. A hírek szerint a járművet a 2016 CES-en, vagyis januárban mutathatják be. Rögtön utánuk a Porsche is hasonló tervet árult el, ők egymilliárd eurót fordítanak a "Mission E" elektromos autó fejlesztő programjának finanszírozására.

A tervezett 600 lóerős négyajtós elektromos Porsche modell 3,5 másodperc alatt gyorsul majd álló helyzetből 100 km/óra sebességre és egy feltöltéssel 500 kilométert tud megtenni. Az autó padlólemezén elhelyezett akkumulátorokat a Porsche saját fejlesztésű 800 Voltos töltőegységével 15 perc alatt lehet majd 80 százalékos töltöttségi szintre feltölteni. A BMW egyelőre csak szavakkal savazza a Teslát, a Volkswagennél kirobbant botrány után alaposan megromlott a dízelmotorok általános megítélése. Egyre többen, így a BMW vezérigazgatója, Harald Krüger is azt jósolja, hogy a dízelmotoros autók végleg eltűnhetnek a kínálatból, a helyükre elektromosak kerülhetnek. A Tesla nemrég bevezetett önvezető rendszeréről pedig úgy véli a menedzser, hogy szerinte még túl kiforratlan ahhoz, hogy a fogyasztók máris használják. 

De a tengerentúl is lehetnek kihívók, mint például az elektromos Corvette. A MotorTrend beszámolója szerint a GM a napokban kért védjegyet az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatalában az "E-Ray" és a "Corvette E-Ray" esetében, ami finoman szólva is azt sugallja, hogy jön a Corvette elektromos változata. Persze ez nem azt jelenti, hogy a gyártó végül ezt a nevet fogja majd használni az autóra. Az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások miatt viszont előbb-utóbb lépni kell a cégnek is, és akkor már jól jöhet elfekvőbe az E-Ray név.

 

December második hetében remek összefoglaló jelent meg, számos a villanyautózást érintő kérdésről. Mint például hogy mi a különbség a hibrid és a plug-in-hibrid között? Vajon az alacsony fogyasztás mellé magas szervizszámla is társul? Szükség van a hibridre, vagy elég az elektromos autó, egyáltalán milyen kompromisszumokkal jár az utóbbi? Ezek a kérdések garantáltan megfogalmazódnak, ha életünk első hibrid vagy elektromos autójának megvásárlására készülünk, ezért érdemes áttekinteni, hogy milyen érvek szólnak egyik vagy másik mellett.

A HVG-ben riport jelent meg a villnyautózás jövőjéről, amelyből kiderül, hogy Norvégiában a regisztrált új autók 15 százaléka már elektromos, Németországban – amelyet elég gazdagnak tekintenek az e-autózáshoz – még az 1 százalékot sem éri el ez a mutató. Mégis milyen tényezőkön múlik, merre halad az autózás jövője, és egyáltalán fontos-e még birtokolni egy járművet?

Ahhoz, hogy az elektromos autó mindenki számára vonzó legyen, maga a járgány még édeskevés. Kell hozzá töltőhálózat, s egy sor ma még hiányzó szolgáltatás, ami viszont az e-mobilitás ügye mellett elkötelezett kormánypolitikát követel. Minderről Andreas Klugescheidet, a BMW kormányzati kapcsolatokért és a fenntarthatósági kommunikációért felelős vezetőjét kérdezte a hvg.hu.

A Citroen sokkl lazábban áll a kérdéshez, ők inkább olyan mókás elektromos autót tettek le az asztalra, mint az E-Mehari. Nehéz, nem beleszeretni:

A jövőre megvehető, elektromos E-Mehari egy négyszemélyes kabrió bohókás külsővel, amely visszakacsint a márka ikonikus modelljére, a csendőrös filmekben szerepelt Méharira.

e1.jpg

Az E-Mehari személyisége a Louis de Funes által ismertté tett Méhariéval mutat rokonságot. Külsejük és karakterük is hasonlít, mindkét autó az aktív pihenésre vágyóknak szól, elsősorban vízparti használatra, meleg éghajlatú országokban. Az ajtók bordázása, a bukókeretek és a sík szélvédő utalás a Méhari jellegzetes részleteire, de a színek is hasonlítanak azokra, amelyekkel az 1968-as eredetit bemutatták.

Hasonlóan mókás megjelenésű, elektromos kisbuszt ígért januárra a VW.

f1.jpg

 

De nemcsak ezzel az egyetlen elektromos járgánnyal erősít a VW, A dízelbotrány után érthető módon az elektromos autókra koncentrál a cég, új akkumulátort és moduláris padlólemezt is fejlesztenek az ilyen járművek számára.

 

A dízelbotrányban megromlott renoméját is javíthatja a wolfsburgi autógyártó azzal a bejelentésével, hogy új típusú akkumulátorokat, és a hozzájuk tervezett padlólemezt fejleszt a jövőbeli elektromos autóihoz. Jelenleg egy villanyautónál a súly és a tárolókapacitás mellett a formatervnél is kompromisszumokat kell kötni az akkucsomag miatt, és épp az ilyen korlátozások megszüntetése érdekében fejlesztik az új platformot, amelynél már lapos akkumulátorokat használhatják majd.

vw.jpg

A hónap végére a koreai Hyundai villanyautójáról is érkeztek képek. Az Ioniq névre keresztelt elektromos hibrid modell valóban egy dög lesz. Eddig úgy tűnt, a Hyundai ügyesen tudja rejtegetni a hamarosan érkező új autóját, az abszolút környezetbarátnak beharangozott Ioniq-ot. A dél-koreai cég kedvcsinálónak még közölt is néhány képet, úgy tűnik azonban, egy lesifotós még ennél is többet szeretett volna belőle látni, és sikerült is véghez vinnie tervét: a kocsit elölről és hátulról is le tudta fotózni - írja a Car and Driver.

hyundai.jpg

Az év végére pedig újabb, nehezen komolyan vehető koncepció is előkerült a kalapból, a 4500 euróba (1,4 millió forint) kerülő Mö személyében. Ez a szerkezet az autó kényelmét ötvözi az elektromos kerékpár környezetvédelmi előnyeivel és fenntartási költségeivel.A kétüléses triciklit elsősorban városi közlekedésre tervezték, mivel legfeljebb 50 kilométer megtételére képes elektromos rásegítéssel, de persze lemerült akkumulátorral is hajtható. A 85 kg tömegű, 2 méter hosszú, 1,4 méter széles Mö vezetéséhez nem szükséges jogosítvány.

villanyriksa.jpg