Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Közlekedési emissziócsökkentési napló - 2015. augusztusi összefoglaló

2015.09.01

Augusztusban a Tesla Model S ellenfelének szánt, klasszikus négyajtós BMW limuzinról jöttek hírek, amely állítólag i5 néven kerül majd piacra. Hazai hír, hogy hosszas tárgyalások után elkészült az elektromos autókra és konnektorról tölthető hibridekre igényelhető zöld rendszám. Már lehet igényelni, de még nem világos a kedvezmények köre, valószínű viszont, hogy megnyitja a buszsávot, és dugódíj-mentességet ad.

w4.jpg

Jedlik Ányos Klaszter közleménye szerint egyes Kormányhivataloknál már igényelhető a zöld rendszám, elkészült az első próbanyomat is. Július 1-től a jogszabályok módosításával minden akadály elhárult, hogy a környezetkímélő járműveket zöld alapszínű, különleges rendszámtáblával szereljük fel.

Szintén magyar siker, hogy egy magyar fiatalember mozgássérülteknek fejlesztett ki egy újfajta elektromos autót, de itthon nem talált rá befektetőket. Egy amerikai ügyvédnek viszont megtetszett a dolog, és most ott indul a villanyautó sorozatgyártása. A nemzetközi Formula Student versenyre is készült hazai jármű, erről Boriszov Dániel, a Formula Racing Team, az autót megtervező és kivitelező csapat kapitánya beszélt. 

w2.jpg

A FREC-005 nevet viselő versenyautó újdonsága, hogy karbon kompozit vázzal rendelkezik és négykerék meghajtású.  Az autó az idei Formula Student Hungary-n mutatkozik be augusztus 20-23-án a győr-gönyűi kikötőben. Boriszov Dániel elmondta, hogy az idei szereplést leginkább tesztnek szánják, a Formula Racing Team igazi célja, hogy 2016-ban megnyerje a Formula Student nemzetközi autóversenyt. Kecskeméten sem maradnak ki a versenyzésből, a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának (GAMF) MegaLux nevű napelemes autóját, amellyel fejlesztői az ausztráliai World Solar Challenge versenyen indulnak az idén.

Lesz köze az Audi új elektromos szabadidő-autójának is Magyarországhoz, hiszen a hírek szerint az akkumulátorokat nálunk készítik majd az autóhoz.

w1.jpg

A komoly dolgok mellett megfér a bolondság is, bár a gyaloglás egészséges, ám nagyobb távokat kényelmesebb járművel megtenni.

A könnyen hordozható WalkCarhoz jogosítvány helyett jó egyensúlyérzék kell. A japán Cocoa Motors által készített WalkCar gyakorlatilag nem más, mint egy elektromos járólap. Mindössze 3 kilogrammos súlyával és kompakt méretével simán befér egy nagyobb táskába. Csak elő kell venni, lerakni a földre, ráállni, és már működik is.

Angliában szerényebb megjelenésű járgány próbája indult el, hivatalosan is megkezdődött a tesztelés 4 helyen is az Egyesült Királyságban. Habár a Heathrow reptéren 2011 óta hasonló járművek viszik az utasokat a parkoló és a reptér között, most először próbálják majd bevezetni ezt az új technológiát széles körben.

w3.jpg

A LUTZ Patchfinder névre keresztelt elektromos autók 65 kilométert tesznek meg egy feltöltéssel, és radart, kamerákat, valamint különböző szenzorokat használnak az akadályok érzékelésére és elkerülésére. Egyszerre két személyt képesek szállítani maximum 25 km/h sebességgel.