Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Közlekedési emissziócsökkentési napló - 2014. júliusi összefoglaló

2014.07.31

Július 1.: Az átállásból az SAP szoftveróriás is kiveszi a részét.Bejelentésük szerint a vállalatuknál minden ötödik cégautóra jogosult elektromos autót fog vezetni. A flotta átállását 2020-ra tervezik, amely 5 ezer e-autó beszerzését jelenti addigra világszerte. Jelenleg 170 ilyen járművet hajtanak a dolgozóik.

A szoftvergyártónak jelenleg 22 ezres vállalati flottája van, amely a cég összesített szén-dioxid kibocsátásának a negyedéért felelős. Ezt szeretnék lecsökkenteni. A meglévő elektromos autókat egyébként már most megújuló forrásból származó árammal töltik, illetve különböző ösztönzőkkel támogatják a munkatársakat, hogy környezetbarát kocsikat válasszanak.

Az átállást saját fejlesztésű rendszerrel is segítenék, amely a célhoz legközelebb eső, megfelelő e-töltőponthoz navigálja a sofőrt, illetve az alkalmazásuk töltési adatokat is mutat az autósnak.

A német kormány is támogatja az e-autót. A németek 2020-ra egymillió ilyen járművet szeretnének az utakon. Áramfelhasználás szempontjából ez a terhelés megegyezne az ország energiafogyasztásának egy százalékával. „Ha Németországban a vállalati flották ötöde árammal működne, akkor a jövőben 2,5 millió e-autó járna az utakon" – mondta Henning Kagermann, a Nemzeti Elektromobilitás Platform vezetője, a szoftvercég korábbi vezére.

Bővebben: http://fn.hir24.hu/energia24/2014/07/01/egyre-tobb-elektromos-cegauto-lesz-az-utakon/

Július 2. - 2014 októberében hetven darab elektromos autóval indul új autómegosztási szolgáltatás Grenoble-ban.

Július 2.: A hároméves időtartamra tervezett programot a város és térsége, az EDF francia energiaszolgáltató vállalat, a Toyota, valamint egy helyi közösségi autómegosztó vállalkozás, a Citélib között létrejött, különleges együttműködési megállapodás teszi lehetővé.

villangrenoble.jpg

Toyota  Autómegosztás kanyarban bedőlő Toyotákkal

A tömegközlekedési hálózat számítástechnikai infrastruktúrájára csatlakoztatott szolgáltatás kiegészíti Grenoble jelenlegi, hasonló célú szolgáltatását, a Citélibet. A szolgáltatás keretében a felhasználók a város egy adott pontján igénybe vehetnek egy kisméretű elektromos járművet, majd azt egy másik helyszínen leadhatják. 

Az alapötlet, hogy az ingázók útjuk első vagy utolsó néhány kilométerét egyéni közlekedési eszközzel tegyék meg, ami rugalmasabbá és gyorsabbá teszi a közlekedést, ezáltal hozzájárulva a forgalmi dugók mérsékléséhez.

Bővebben: http://www.vezess.hu/hirek/automegosztas-kanyarban-bedolo-toyotakkal/53206/

 

Július 3.: - Eektromos Formula autók London utcáin

Elektromos formula-versenyautók cirkáltak kedden London utcáin: ott tartotta évadnyitó rendezvényét az új Formula E versenyszéria, amelynek valóban lesz futama a brit fővárosban, s amelynek háza táján egyre több F1-es személyiség bukkan fel. A bajnokság rajtjára szeptember közepéig várni kell, ám már az évadnyitó rendezvényre is komoly felhajtást sikerült verbuválnia a széria szervezőinek. Az eseményen felvonult a mezőny színe-java, nyolc együttes ráadásul már a versenyzőit is megnevezte.

Tudhatjuk például, hogy a Formula E versenygépét korábban tesztelő ex-F1-es Jarno Trulli saját csapatot indít, ahol az AutoGP-ben ismert tehetséges olasz pilótanővel, Michela Cerrutival együtt versenyeznek majd, de itt folytatja pályafutását a Forma-1-ben korábban megfordult pilóták közül például Bruno Senna, Karun Chandok, Jaime Alguersuari, Nick Heidfeld Seb Buemi és Lucas di Grassi is.

Bővebben: http://hvg.hu/cegauto/20140702_Elektromos_formulaautok_cirkaltak_London

Július 7.: Próbán a BMW új elektromos álomautója

A BMW az egyelőre két modellből álló "i" almárkával szállt be a motorizáció megújulásával kapcsolatban máris ádázul dúló villamosítási versenybe. De nem elégedtek meg annyival, hogy hibrid vagy elektromos változatot csinálnak meglévő modellekből (mint például a Merci vagy az Audi), hanem direkt az új hajtásláncokhoz terveztek teljesen új autókat is, az autóiparban úttörőnek számító sorozatgyártású szénszál-erősítéses műanyag utascellával.

bmwi.jpg

Az i3 a praktikus, józan városi autó, ami második lett az idei Év Autója választáson. Az i8 pedig egy 2+2 üléses, 362 lóerős sportkocsi, ami valójában nem is annyira sportkocsi, mint inkább álomautó. Benoit Jacob, az elektromos BMW-ket megalkotó dizájncsapat vezére fogalmazott így.

Milánóba, úgy is mint a dizájn és a divat egyik fővárosába szervezte a BMW az új, szárnyasajtós hibrid sportautó európai bemutatóját. Számos aggodalmam volt azzal kapcsolatban, hogy a háromhengeres, divatos és dizájnos hibrid BMW mennyire tud BMW lenni egyáltalán, de úgy szálltam ki belőle száz kilométer levezetése után, hogy - teljesen.

Link: http://www.vezess.hu/teszt/bmw_i8_menetproba_2014/53312/

Július 7.: A Ford az első helyen szerepel az Interbrand ’50 Best Global Green Brands’ éves listáján

A Ford az első helyen szerepel az Interbrand ’50 Best Global Green Brands’ éves listáján: a környezeti lábnyomát folyamatosan, a saját magának felállított, a kötelező előírásokat és a piaci áltagot messze megelőző célkitűzéseket is meghaladó ütemben csökkentő autógyártó magas pontszámot kapott azért, mert üzleti tevékenységeit és teljesítményadatait – különösen a gyártás területén – átlátható módon ismerteti. Az idei első helyezést megelőzően a Ford tavaly a második, 2012-ben pedig a 15 helyen szerepelt a listán.

A Ford az első helyen végzett az Interbrand 2014-es ’50 Best Global Green Brands' éves felmérésében, ami a fenntarthatóság szempontjai szerint rangsorolja a nagyvállalatokat. Az autógyár nemcsak a tavalyi győztest (a Toyotát) utasította maga mögé, hanem olyan vezető cégeket is, mint a Johnson & Johnson, a Coca-Cola és a Microsoft. A Ford előrelátó, környezettudatos szemlélete és fenntartható gyártási folyamatai miatt került az élre, valamint azért, mert üzleti tevékenységeit és információit – különösen a gyártás területén – átlátható módon ismerteti. A Ford erősen összpontosít a vízfelhasználás és a hulladék-kibocsátás csökkentésére, ami a nemrégiben közzétett 15. Éves Fenntarthatósági Jelentésében is nagy hangsúlyt kapott.

greenford.jpg

„Rendkívül megtisztelő, hogy mi bizonyultunk a legjobbnak a 2014-es Best Global Green Brands felmérésen.” - fogalmaz Robert Brown, a Ford fenntarthatóságért, környezetvédelemért és biztonságért felelős alelnöke. „A Fordnál arra törekszünk, hogy a piac legmagasabb minőségű termékeit fejlesszük ki vásárlóink számára, ugyanakkor a lehető leginkább környezettudatos módon állítsuk elő autóinkat – méghozzá világszerte. Ez a díj azt üzeni számunkra, hogy törekvésünk sikeres.”

Az Interbrand ’50 Best Global Green Brands’ listájának összeállítása minden évben 100 ismert márka éves Best Global Brands jelentésének elkészítésével kezdődik. Az éves rangsorban megjelenő márkák egytől egyig globális vállalatok. Az Interbrand kiterjedt fogyasztói kutatásokkal méri fel az adott márkák társadalmi megítélését a fenntartható vagy zöld működés terén, majd pedig összeveti ezt a Deloitte Consulting LLP által begyűjtött és elemzett környezetvédelmi, illetve fenntarthatósági teljesítményadatokkal.

Július 8.: - A Volvo megoldása erős motor helyett: Twin Engine hibrid

A Twin Engine technika nem más, mint a sokféle változatban létező hibrid összkerék-hajtás egy újabb inkarnációja. A 320 lovas turbós és kompresszoros kétliteres az első kerekeket hajtja, míg a két hátsót egy 80 lovas villanymotor forgatja. Így egyszerre spórolhatják ki az új XC90-ből a drága mechanikus összkerék-hajtást, és egy komolyabb, több hengeres motort. A megoldás hátránya, hogy a 400 lóerő csak akkor jelentkezik, ha az akkumulátor korábban feltöltődhetett, azaz hosszas száguldozásra nem ad módot a rendszer, viszont azt mondják, 40 kilométert tisztán elektromos üzemben is megtehet az autó, és nagyon keveset fogyaszthat, ha óvatosan vezetik.

volvo.jpg

Bővebben: http://totalcar.hu/magazin/hirek/2014/07/08/a_volvo_megoldasa_eros_motor_helyett/

Július 8.: - 31,5 méteres serelvények kaptak engedélyt Svédországban. A dupla pótkocsis szerelvényekkel 30 százalékot lehet lefaragni a CO2 kibocsátásból

A Scania Transport Laboratory nevű vállalat immár hat éve szállítja a Scania alkatrészeket a cég két gyártóegysége, a svédországi Södertälje és a holland Zwolle között, miközben valós körülmények mellett tesztelheti a járműveket, a legújabb fejlesztéseket, valamint folytathat különböző megfigyeléseket.

2008 és 2012 között a Transport Laboratory a megfelelően képzett sofőröknek, a fuvarfeladatra optimálisan specifikált járműveknek és a kisebb átlagsebességnek köszönhetően sikeresen a felére csökkentette autói szén-dioxid kibocsátását. További kutatások folynak abban az irányban, hogy a környezetre ártalmas károsanyagok kibocsátását 20 gramm/ tonna-kilométerre mérsékeljék.

A vállalat 16,5 méter hosszú nyergesvontatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvényekkel dolgozik, ami a megengedett legnagyobb hosszúság a legtöbb európai országban. Pótkocsis szerelvényeknél ez az érték 18,75 méter, Svédországban és Finnországban 25,25 méter.

 

scaniakicsi.jpg

„Környezetvédelmi szempontból tagadhatatlanul pozitív hatásai vannak a hosszú járműszerelvényeknek, de sajnos még így is nehéz támogatást szerezni számukra a legtöbb európai országban.” – mondta Erik Ljungberg a Scania vállalati kapcsolatokért felelős alelnöke. „Ezért igazán fontos, hogy a svéd hatóságok lépéseket tesznek ebbe az irányba. Több évnyi kutatómunkát jelentene, ha ugyanezt a környezetvédelmi hatásfokot a járművek fejlesztésével szeretnénk elérni.”

A Svéd Közlekedési Hatóság döntését megelőzte a Svéd Közlekedési Hivatal vizsgálatsorozata, amelyben azt tesztelték, hogy a 31,5 méter hosszú járművek még hirtelen manőverek esetén sem jelentenek veszélyt a közlekedés többi résztvevője számára.

 „Hosszú távú fuvarfeladatokat ellátó járműveink semmilyen zavart vagy fennakadást nem fognak okozni a közlekedés ritmusában, hiszen könnyen fenn tudjuk velük tartani a 80 km/h sebességet.” – erősítette meg Anders Gustavsson, a Scania Transport Laboratory ügyvezető igazgatója.

2014 július 9.:  Újabb Teszt a világ legkülönlegesebb villanyautójáról, a Tesla S-ről

Hagyományos sportkocsival közlekedve megszokta az ember a „Hú, de szép, milyen erős, és mennyivel megy?" típusú kérdéseket. A Tesla Model S viszont nem csak abból a szempontból sokkal extrémebb jármű mondjuk, egy tűzpiros Ferrarinál, hogy abból 100-nál is több fut itthon, míg ebből csak 6-7 darab. De ennél az autónál a lóerőknél és a végsebességnél sokkal komolyabb téma is középpontba kerül: a teljesen füst és zaj nélküli autózás, ami 2014-ben már nem a jövő, hanem a jelen.

tesla.jpg

Indulás előtt a fő kérdés természetesen, hogy tényleg olyan félelmetesen gyorsul-e, mint a legendás tűzpiros sportkocsik. Először is, a Teslát nem elindítom, hanem bekapcsolom. A fékpedálon tartva a lábamat megnyomom a Start/Stop feliratú gombot. A gázra lépve valóban végig csendesen, de – a versenyautókhoz hasonlóan – elképesztően húz az autó, pedig 2,1 tonna az akkumulátorok miatt a jármű összsúlya, de a 422 lóerő és főleg a 600 Nm-nyi maximális forgatónyomaték „felszaggatja alattunk az aszfaltot". (Ha így használjuk, akkor a hivatalosan 400 kilométeres hatótáv lemehet 300-ra is, de spórolós üzemmódban akár 450-et is megy töltés nélkül a kocsi.)

Link: http://fn.hir24.hu/energia24/2014/07/09/vezettuk-a-vilag-legkulonlegesebb-autojat/

Július 9.: Minimalista villanybicikli összecsukható változatban

A sétálni gyűlölő emberek számára végre itt a megoldás, az URB-E összecsukható elektromos bicikli!

Az ötletet az ingázók problémája adta: miként jussanak el a tömegközlekedéstől a munkahelyükig? Budapesten elég jó a tömegközlekedés, nehéz olyan munkahelyet találni, ahol 500 méteren belül ne lenne egy busz- vagy villamosmegálló, azonban az Egyesült Államokban jóval nagyobb távolságot kell megtennie egy átlagos ingázónak, adott esetben 3-4 kilométert is.

 bicikli.jpg

Nem csoda, hogy az URB-E nevű biciklit egy kaliforniai cég, az Egological Mobility Solutions Inc. készítette el, és már meg is lehet rendelni, ugyanis idén megkezdődik a sorozatgyártás.

 

Bővebben: http://mno.hu/digitalis/elektromos-bicikli-lustaknak-1236286

Július 9.: Az ABB a Shell kizárólagos beszállítója lesz a kisfeszültségű kapcsolóberendezések, a motorvezérlő-központok és a kapcsolódó szolgáltatások terén. 

Az ABB, az energetikai és automatizálási technológiák terén piacvezető cégcsoport, 5 évre szóló, kizárólagos beszerzési megállapodást írt alá a Shell-lel, és ennek köszönhetően a cég világszerte a Shell kizárólagos beszállítója lesz a kisfeszültségű kapcsolóberendezések, a motorvezérlő-központok és a kapcsolódó szolgáltatások terén. 

„Ez a globális megállapodás jól mutatja az ABB elkötelezettségét abban, hogy kiváló minőségű kisfeszültségű megoldásokat és szolgáltatásokat nyújtson, amely plusz értéket kínál az olyan világcégek számára, mint a Shell amelynek prioritásai középpontjában a biztonság, a megbízhatóság és az energiahatékonyság áll” – mondja Tarak Mehta, az ABB kisfeszültség-termékek divízióvezetője.

„Az ABB kapcsolóberendezéseinek konstrukcióját a cég több mint 40 év során szerzett szakmai tapasztalata alapján fejlesztette ki. Szakembereink világszerte berendezések millióit telepítették és helyezték üzembe ügyfeleink számára - nem ritkán a legmostohább üzemi körülmények között. Termékeink megbízhatósága, valamint vevőközpontú szervizfilozófiánk kiemelkedő szerepet játszott ennek a fontos üzletnek az elnyerésében.”        

Az öt évre szóló globális megállapodás – öt éves meghosszabbítási lehetőséggel – kisfeszültségű kapcsoló-berendezések és motorvezérlő-központok értékesítésére, terméktámogatására és szervizére szól az IEC*, valamint a NEMA* szabványokat alkalmazó régiók zöld- és barnamezős létesítményeiben egyaránt.   

Az ABB kisfeszültségű termékek divíziója világszerte a vezető beszállítója az elektromos berendezések, a elosztószekrények, a kapcsolótáblák, az elektronikai és az elektromechanikai készülékek széles skáláján alkalmazott védelmi, vezérlési és mérési megoldásoknak, amelyeket éppúgy használnak a vezető iparágakban, mint a lakossági szektorban is.

Július 11.:

Két külön forrásra hivatkozva azt állítja a Reuters, hogy a Volkswagen-csoport ékköve, a Bugatti is fel szeretne szállni a hibrid körhintára. 

A kifutó Veyron utódját benzin-elektromos hajtáslánccal szerelnék fel. A jelenlegi Veyron 1200 lóerős teljesítményét és 431 km/óra végsebességét egyaránt túl kell hogy szárnyalja az utód. A források szerint a 16 hengeres motor (vélhetően továbbfejlesztett kivitelben) megmaradna, ehhez csatlakozna egy vagy több villanymotor; a rendszerteljesítményt 1500 lóerőre becsülik. 

A várható végsebességről még áttételes információink sincsenek, de annak fényében, hogy a (tudomásunk szerint továbbra sem hivatalos) új adatok értelmében már nem a Veyron, hanem az amerikai Hennessey Venom GT a világ leggyorsabb autója, várhatóan jelentős biztonsági ráhagyással fogják megcélozni az utóbbi 435,31 km/óra végsebességét: 440 km/óra átmenetileg bizonyára biztosítaná a Veyron elsőségét, aztán meg meglátják. 

Az Automotive News Europe úgy tudja, már csak mintegy 20 eladatlan példány maradt a Veyronból; amíg az összes el nem kel az 1,2 millió eurós (360 millió Ft) autóból, addig hiába várunk az utódra.

Bővebben: http://www.vezess.hu/hirek/hibrid-lesz-kovetkezo-bugatti/53433/

Július 15. - Összecsukható elektromos bicikli teszt

A Crussis összehajtható biciklijének szinte mindene pillanatok alatt a megfelelő méretre szabható. A nyeregcső és a kormánymagasság is egy-egy mozdulattal állítható, így gyereknek, langaléta felnőttnek is kényelmes a bringa. Kezelése egyszerű, a kormányon lévő vezérlőpanel bekapcsolása után már csak a rásegítés mértékét kell kiválasztani és indulhat is a menet. Ugyanitt kapcsolható a gyári világítás is. Négy fokozat között lehet válogatni, attól függően, hogy milyen gyorsan és  milyen kényelmesen akarunk tekerni. A rásegítés akkor indul, ha rendszer érzékeli, hogy mi is tekerünk. Jó hír, hogy lehet rajta lógni, mert azt már semmi nem nézi, hogy adunk-e erőt is a műveletbe, vagy csak alibiből forgatjuk az első lánckereket. 

villanybringa.jpg

Az elektromos bicikli nem olcsó mulatság, azonban a Crussis összecsukható gépe a maga 279 ezer forintos árával egyáltalán nem tartozik a megfizethetetlen kategóriába. Persze ha azt nézzük, hogy ennyiért akár már autót is kaphatunk, akkor valóban nem olcsó, de ha ki tudjuk vele váltani a BKV-bérletet, akkor egész hamar visszajöhet az ára. És ha valamivel ki lehet váltani, akkor ez az.

 
 
 Július 15 - Samsung akkumulátorok a BMW-kben

Stratégia megállapodást írt alá a BMW és a Samsung. A két cég már 2009 óta együtt dolozik, és úgy látszik komoylan bíznak az együttműködés sikerében a jövőben is. Az i3-as és az i8-as modellek mellett több hibrid BMW-t is a koreai gyár fog ellátni akkumulátorokkal. A tervek szerint a Samsung az évtized végéig megduplázza tápegységeinek energiasűrűségét. A BMW az év első felében 5400 darab i3-ason van már túl és az i8-as értékesítése is megkezdődött júniusban, így a német autógyártó válallat akkumulátorigényének kielégítése remek üzlet lehet a Samsungnak.

bmw.jpg

 
 
 
Július 15.- Egy év alatt csaknem 20 százalékkal esett az elektromos autók ára Németországban

Egy év alatt csaknem 20 százalékkal esett az elektromos autók ára Németországban – derült ki az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég felméréséből. Bár ezek a járművek még mindig jóval drágábbak a benzines vagy dízelüzemű kocsiknál, az árkülönbség egyre mérséklődik.

2010-ben a villanyautók még kétszer annyiba kerültek, mint a belsőégésű motorral működők, de a 2013-ban piacra dobott elektromos járművekért már csak 45 százalékkal kellett többet fizetni, mint az azonos kategóriájú benzin-, illetve dízelautókért. Ha az elmúlt három évben tapasztalható trend folytatódik, akkor 2020-ra az árkülönbség 10 százalék alá csökken. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy az akkumulátorok ára az elmúlt időszakban jelentősen esett, másrészt pedig annak, hogy a gyártók kisebb haszonkulccsal dolgoznak, annak érdekében, hogy több kocsit adhassanak el.

 gyorsan-csokken.jpg

Németországban a tavalyi év végén mintegy 14.700 elektromos autó volt (akkumulátoros és plug-in hibrid), ami 80 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. Ha a növekedés üteme változatlan marad, akkor 2020-ra már 885.000 villanyautó fut majd a német utakon. Ez megközelíti a berlini kormány által 2010-ben kitűzött célt, nevezetesen, hogy 2020-ban egymillió elektromos autót használjanak. Az összes kocsihoz viszonyítva azonban ez nem sok, a Németországban jelenleg használt közel 53 millió járműnek alig több, mint másfél százaléka.

Gátolja az elektromos autók terjedését, hogy kevés a töltőállomás. Németországban most 2.100 van belőlük, pedig a kormány 2020-ra 150 ezret szeretne. Az elektromos autók térnyerésének másik komoly akadálya, hogy a két feltöltés között megtehető út viszonylag rövid, igaz, a fejlesztéseknek köszönhetően folyamatosan hosszabbodik. A 2013-ban értékesített akkumulátoros kocsik átlagosan 190 kilométert tudtak megtenni a következő töltésig, az újabb modellek azonban ezt egyértelműen meghaladják, és várható, hogy a javulás folytatódik.

 
 
Július 16.: - A napenergia-meghajtású Solar Impulse 2 repülő sikeresen tette meg első útját Dél-Svájcban

Sikeresen teljesítette első útját a Solar Impulse 2 Dél-Svájcban, ami mérföldkőnek tekinthető annak a célnak a megvalósításában, hogy a repülőgép kizárólag napenergia-meghajtásra támaszkodva jövőre elsőként kerülje meg a Földet. A pilótáknak arra is fel kell készülniük, hogy hogyan fognak majd megbirkózni az alváshiánnyal és a szélsőséges hőmérséklettel.

<iframe width="560" height="315" src="//www.youtube.com/embed/yUpyuORoB8o?rel=0" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

A négymotoros repülőgép, amelyet az ABB is szponzorál, a több mint 2 órás repülőút során 6000 láb (~1800 m) repülési magasságot ért el, ahol Markus Scherdel pilóta tesztelte a gép kezelését, és bejelentette, hogy a küldetés sikeres volt. “Az elektromos energiaellátó- és a meghajtó-rendszer kifogástalanul működött”- mondta Scherdel. 

solarimpulse2.jpg

“A repülési igazgató nagyon elégedett” – jelentette be a Solar Impulse 2 legénysége a saját weblapján azt követően, hogy a repülőgép közép-európai idő szerint reggel 7 óra előtt földet ért. “Nagy pillanat ez mindenkinek, aki részt vett ennek a forradalmian új, napenergiával hajtott repülőnek az építésében.” 

A Solar Impulse team gépének egy kisebb változata tavaly már repült 24 órás üzemmódban, mialatt óceántól-óceánig átrepülte az Egyesült Államokat.

Az A380-as Airbus-énál nagyobb szárnyfesztávú, és több mint 17000 napelemmel felszerelt Solar Impulse 2 közelgő, 2015-re tervezett útja ismét arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a tiszta, megújuló technológiák a gerincét alkothatják a jövő közlekedési és energetikai rendszereinek.    

„A Solar Impulse és az ABB a tiszta energiatechnológiák alkalmazására szeretné motiválni az embereket. Az ABB és a Solar Impulse – közös eredményeink érdekében – olyan kulcsfontosságú technológiai megoldások fejlesztésén fog együttműködni, mint a teljesítményelektronika területe.” - jelentette ki Andre Borschberg, a Solar Impulse társalapítója és vezérigazgatója.

A svájci székhelyű ABB-t globális piacvezető vállalatként tartják számon a megújuló energiaforrások alkalmazásának, a fenntartható közlekedés és az energiahatékonyság fejlesztésének területén. A vállalat a világ második legjelentősebb napelemes invertergyártója és a szélenergia-szektor egyik legnagyobb beszállítója.

A nagy ívű vállalkozás mögött két vállalkozó szellemű férfiú áll: Bertrand Piccard, aki tagja volt annak a csapatnak, amely 1999-ben hőlégballonnal elsőként kerülte meg a Földet leszállás nélkül, és társa Andre Borschberg, aki tavaly az első Solar Impulse repülővel kelt át Amerika felett. Ez a két férfi ül majd a Solar Impulse 2 pilótafülkéjében, amikor a jövőre megkísérlik körülrepülni a Földet.

Július 16. - 3 év múlva jöhet a harmadik Tesla modell

 Eredetileg Model E néven szerette volna piacra dobni a Model S-nél kisebb elektromos sportszedánt Elon Musk, a Tesla Motors tulajdonosa, leginkább azért, mert a közelgő Model X szabadidőjárművel együtt vicces lett volna összeolvasni a három típus nevét. Ezt azonban a Ford állítólag megfúrta, ezért Musk egyszerűen megfordította az E betűt, de hogy a BMW bele ne köthessen a 3-ba, római számokkal fogják írni a nevét - a rendkívül bonyolult okfejtés lényege, hogy a Model S-nél jó fél méterrel rövidebb autót Model III néven fogják forgalmazni. 
 

teslaiii.jpg

A Model III vadonatúj platformra épül, ami tekintve, hogy a Teslánál a padlólemez maga az akkumulátor-tároló, nem meglepő. A négy és félméteres autó a 70-105 ezer dollárba kerülő Model S-el (képeinken) szemben nagyjából 50 ezer dollárba (11 millió Ft) kerül majd; Európában ennél érezhetően magasabb árakra lehet számítani.

 

Július 16. - Az Audi minden fő modelljéből kifejleszt konnektorról tölthető hibridváltozatot

A közeljövőben az A6 hosszított verziójából születik hálózatról tölthető limuzin, amely a kínai piacon lesz kapható. Később az A8 és a Q5 Hybrid elég gyatrán muzsikáló, elsőkerekes hibrid hajtásláncát is leváltja az otthoni konnektorról tankolható változat. Évente legalább egy árammal tankolható modellt dob piacra a német prémiummárka, a kínálat harmadából pár éven belül lesz hibridváltozat is.

hibridaudik.jpg

A szórásba hamar belekerül a leváltás előtt álló Q7. Az elektromos hajtás révén nagy, nehéz és drágán adható autókkal is teljesíthetők a fogyasztáscsökkentési előírások. A konnektorról feltölthető hibridhajtás nélkül a széndioxid-emissziótól, magyarán a fogyasztástól függő büntetőadók ellehetetlenítenék a magas fogyasztású SUV-k gyártását és értékesítését

Bővebben: http://www.vezess.hu/zold/ami-jo-audinak/53555/

 

Július 21. - Komoly bővítésbe kezd a Tesla

A Tesla kaliforniai gyárában leállt a termelés, de csak azért, hogy augusztus 4.-én kibővített kapacitással induljon újra. Az átalakítás után 25 százalékos növekedést kívánnak elérni, illetve az új Tesla modell gyártására is képes lesz majd az üzem. A bővítés nem véletlen, a cégvezetés idén legalább 35 ezer darab Tesla S modellt kíván kiszállítani a vevőknek, amely a tavalyi adatokhoz képest 56 százalékos növekedét jelent. A komoly ugrás az év eleji kínai, brit, majd az év felétől a Hong-Kong-i, japán és ausztrál szállítások elindításának köszönhető. A 71 ezer dolláros Tesla S-ből eddig hetente 700 darabot tudtak gyártani, amely az átalakításután heti 1000 darabra futhat fel.
 

modellx.jpg

 
Az üzem átrendezése, illetve a kapacitásbővítés 100 millió dollárjába kerül a cégnek.
 
 
 

Július 22.: - Kutyának sem kell az Ampera

Jövőre várjuk a Chevrolet benzin-elektromos autójának, a Volt nak a következő generációját, de ha hihetünk a bennfenteseknek, Opel-testvére már nem lesz. Az Ampera nagyon rosszul fogy Európában. Hiába nyerte meg az Év Autója díjat 2012-ben, az Ampera a kezdetektől foga bukta volt az Opelnek. Első évében egész Európában alig ötezret adtak el belőle, tavaly háromezer környékére estek vissza az eladások, idén májusig pedig összesen 332 darabot sikerült elsózni belőle.
 

ampera.jpg

 
Ebből a hazai piacra, Németországra 46 jutott, míg a Ferrari ugyanebben az időszakban 83 F12-est adott el. Ilyen szintű érdektelenséget nehéz megmagyarázni, hiszen az Ampera egyáltalán nem olyan borzalmas autó, mint amilyenek az eladási számai. Annak ellenére, hogy utastere elég szűk, és ehhez képest viszonylag húzós az ára – amit egyébként már jelentősen csökkentettek – sokaknak vonzó lehetne, ráadásul a hibridek és villanyautók piaca soha nem tombolt annyira, mint most.
 
 
 

Július 22.: - Mégsem megfizethetetlen az elektromos autó?

A Magyar Elektromobilitás Szövetség és a Nissan LEAF tavaly megkezdett forgalmazása óta az importőrrel együttműködő finanszírozó összefogásában olyan operatív lízing konstrukció került kidolgozásra a Nissan LEAF-re, amelynek havidíja egy dízelmotoros alsó-középkategóriás autó díjához mérhető, és havi 2000 km megtétele esetén a két autó üzemanyagköltséggel együtt számolt havi költsége már azonos szintre kerül. 
 
"Számításainkból egyértelműen kiderül, hogy nagy futásteljesítmény esetén a karbantartási díjakat is figyelembe véve, egy kisebb vállalkozás számára akár évi 60 ezer forinttal kevesebbe kerülhet egy Nissan LEAF, mint a dízelmotorral szerelt hagyományos modell. Ráadásul egyes városokban, melyek száma folyamatosan bővül, elektromos autóval ingyen parkolhatunk, amivel akár további évi 50 ezer forintot takaríthat meg a Nissan LEAF tulajdonosa. Ez azt jelenti, hogy egy cég, amely 10 LEAF-et üzemeltet a gépkocsiparkjában évente 1,1 millió forint megtakarítást is elérhet" - mondta Gürtler Miklós, a Business Lease Hungary kereskedelmi igazgatója.
 
nissan_leaf.jpg
 
Ha az elektromos autók töltőhálózata tovább bővül Budapesten és más nagyvárosokban, akkor az elektromos autók töltése a jövőben már nem jelenthet problémát. Ennek a fejlesztési folyamatnak a következő, meghatározó lépése lehet a Nemzetgazdasági Minisztérium által márciusban meghirdetett Jedlik Ányos terv, amely nem csak az elektromos járművek és töltőállomásaik számának fejlesztését tűzi ki célul, de annak a teljes informatikai, fizetési és közlekedési infrastruktúrának a kialakítását is, amely egy elektromos közlekedést komolyan gondoló ország számára kiemelkedő fontosságú.
 
 
Július 22.: - Többfokozatú, automatikus váltókkal lehetnének még gazdaságosabbak az elektromos autók
 
Sokakban felmerült már a kérdés, hogy – ahogyan például egy benzines autó esetében is – nem lenne-e takarékosabb több fokozatot használni a villanyos járművek esetében is. Ezek közé tartozik például a Bosch is, és válasszal is szolgál a kérdésre. A vállalat biztos benne, hogy előbb-utóbb bemutatkoznak a többsebességes elektromos autók is, hiszen a gyártóknak – amellett, hogy hagyományos üzemanyaggal hajtott autóik hatékonyságának növeléséért folyamatosan küzdenek – lassan el kell gondolkodniuk, hogy a akkutelepek növelése mellett mivel tudnának nagyobb hatótávot elérni villanyos négykerekűiknek.
 

bmw.jpg

 
A német óriásvállalat, a Bosch szerint pedig egyértelmű a válasz: a több sebességi fokozatot felvonultató automataváltókkal. A cég szakemberei szerint a hibridekben nagyon fontos szerepe van az automata váltóknak, hiszen ezek hangolják össze az elektromotor(ok) és a robbanómotorok munkáját – ez eddig egyértelmű. Véleményük szerint azonban a többgangos megoldások a teljesen elektromos hajtással bíró járművek hatékonyságát is képesek lennének növelni, hiszen a több optimalizált áttétel segítségével jobban kihasználhatnák az erőforrások tartalékait az egy fokozattal rendelkező társaikhoz képest.
 
 

Július 23. - Hibrid hajtású buszokra kapott megrendelést a Rába

28 darab, a legkorszerűbb járműtechnológiát képviselő dízel-elektromos hibrid autóbusz szállításáról írt alá megállapodást a Rába Jármű Kft.. A most megrendelt buszflotta Budapesten fog közlekedni, így a legnagyobb európai városokban már bizonyított, fenntartható, csökkentett zajterhelésű, tisztább és zöldebb technológia jelenik meg a magyar főváros útjain is.
 
A szerződés értelmében a Rába-Volvo együttműködés egyedülálló hibrid technológiával rendelkező járműveket szállít a BKK csuklós autóbusz üzemeltetői tenderét megnyerő T&J Busz Projekt Kft-nek. Az új, alacsonypadlós, légkondicionált, legkorszerűbb Euro6 motorral felszerelt Volvo 7900-as típusú autóbuszok jövő év elején állnak forgalomba a belvárosi vonalakon. Mindez komoly előrelépés a hazai közösségi közlekedés és a Rába-Volvo együttműködés szempontjából egyaránt.
 
A környezetvédelmi normák szigorodásával párhuzamosan a Rába stratégiai partnere, a Volvo az Euro6-os dízelmotor fejlesztésen túlmutató megoldást dolgozott ki. Párhuzamos hibrid technológiájával alig néhány év alatt globális piacvezető pozíciót szerzett a hibrid buszok szegmensében. Egyedülálló konstrukciós megoldásokat ötvöző járművei a városi közösség, az utazóközönség és az üzemeltetők számára is egyértelmű előnyöket kínálnak. A buszokat magas megbízhatóság és élettartam, megnövelt befogadóképesség jellemzi, és akár 39%-kal alacsonyabb üzemanyag felhasználást, 40-50%-kal kevesebb károsanyag kibocsátást, valamint csendes, elektromotoros indulást tesznek lehetővé.
 

raba.jpg

 
A fejlesztések során a dízel erőforrást egy komplett elektromos hajtóművel építették egybe. Ennek köszönhetően a jármű kiválóan tud alkalmazkodni a városi közlekedés folyamatosan változó körülményeihez. A forgalmi viszonyoknak megfelelően az autóbuszok tisztán elektromos hajtással, vagy a legszigorúbb kibocsátási normáknak is megfelelő Euro6 dízel motorral is képesek működni, sőt, ezek a hajtások egyszerre is működnek, ha a körülmények úgy kívánják.
 
A Rába-Volvo együttműködés egyik alappillére a világszínvonalú, érett, ugyanakkor fejlődőképes technológia. A felek kooperációjuk elmélyítésével a legkorszerűbb hibrid technológiát is elérhetővé tették hazánkban. Az együttműködésben újabb távlatokat nyithat a Rába hibrid futómű fejlesztése éppúgy, mint a Volvo tesztelés alatt álló tölthető hibrid autóbusza.
 

Július 23.: - Rövid időn belül elektromos autó nagyhatalommá válhatna Magyarország

Magyarország rövid időn belül akár elektromosautó-­nagyhatalommá is válhatna, ha a fiatal magyar autóipari cégek a közigazgatás útvesztőiben való bolyongás helyett több időt tölthetnének az ötleteik megvalósításával és a piacra lépésük megszervezésével.
 
Az adórendszer és az adminisztráció egyszerűsítése őket segítené. Néhány hete Elon Musk, a milliárdos feltaláló és üzletember nyilvánosságra hozta, hogy megkötésekkel ugyan, de szabad felhasználásúvá teszi a Tesla járműveire és a bennük alkalmazott akkumulátorok gyorstöltési technológiájára vonatkozó több ezer szabadalmát. Kijelentette, hogy a Tesla senki ellen nem fog szabadalmi pert indítani, aki jóhiszeműen kívánja felhasználni a cég technológiáját.
 
Rögtön elővettem a barkács készletemet, hogy megvalósítsam gyermekkori álmomat: elektromos autót fogok építeni! Mielőtt hozzáfogtam volna az autó tervezésének, a közszférában edződött énem józanságra intett, és elgondolkodtam, vajon az álmaim járművének engedélyeztetéséhez szükséges jogszabályok erdejében várható bolyongásomon túl mi vár ma itthon az autóipari vállalkozásomra, illetve azokra a cégekre, amelyek követik a példámat, és a Tesla-receptet felhasználva, továbbfejlesztve meg szeretnék alkotni saját elektromos járművüket, vagy annak egy fontos alkatrészét.
 
A válasz az, hogy vér és verejték. Ennek az egyik részével nincs is semmi gond, hiszen egy bonyolult technológia elsajátítása, az arra épített ötletek megvalósítása és tökéletesítése nem könnyű feladat. Ettől viszont még egyetlen dinamikusan fejlődő vállalkozás – nevezzük őket startupnak – sem fog megriadni, hiszen a bennük ténykedő emberek eleve erre adták a fejüket: eldöntötték, hogy van valamilyen céljuk, és ezért a célért küzdeni is hajlandóak. Sikerükkel ráadásul nem csak ők járnak jól, nyernek a fogyasztók, idővel fellélegeznek a városok, és nyer a teljes magyar gazdaság is.
 
 

Július 24.: - Kívül-belül megújult a Toyota Yaris hibrid változata

A kasztni csupán hangulatában változott, az alapelemek, illetve a méretek maradtak ugyanazok. Elöl a vezess.hu által nemrég már bemutatott Toyota Aygo formai elemei köszönnek vissza, a hangsúlyos X mintában, nagyméretű márkaemblémával. Változtak az első és a hátsó lámpatestek is, előzőből többféle kivitel is van, míg a hátsók LED-es betéteket kaptak. A korábbi gyakorlattól eltérően külsőre ezután a hibrid és a sima benzines Yarisok szinte megkülönböztethetetlenek lettek. Persze van különbség - feliratokban, vagy a kékkel megbolondított emblémában - de közel nem annyira ordító, mint amilyen korábban volt.

yarishibrid.jpg

A hibrid modellben 1,5-ös benzin- illetve villanymotor kettőse dolgozik, roppant környezetbarát módon. Fene tudja, hogy a furcsa hangulatú bolygóműves erőátvitel miatt van-e, de a hibrid Yarisban az ember hajlamos megbolondulni. Szemét nem veszi le a energiamérleget mutató kijelzőről, lábát viszont alig teszi a gázpedálra. Egy hibridet vezető ember utálja a piros lámpákat, az emelkedőket, illetve szinte minden olyan közlekedési szituációt, ami kizökkenti a tartós és takarékos 90-nel vánszorgásból. Legalábbis mi ezeken a személyiségváltozásokon mentünk keresztül a 100 kilométer körüli tesztszakaszon. 

 

 

Július 28.: - Az ABB és a Volvo globális partnerségre lép az elektromos és hibridhajtású buszok gyorstöltésére

 
Az ABB, az energetika és az automatizálás területén piacvezető cégcsoport bejelentette, hogy partneri kapcsolatra lép a világ egyik vezető buszgyártójával, a Volvo Buses-zal. A megállapodás célja, hogy a két vállalat közösen fejlesszen és hozzon forgalomba elektromos és hibrid hajtású buszokat nyílt szabványú egyenáramú (DC) gyorstöltő rendszerekkel.
 
Az együttműködés keretében olyan, a város egészére kiterjedő, szabványos töltőrendszert állítanak fel az elektromos és villamos-hibridhajtású buszok számára, amely a járművek tetejére telepített automatikus csatlakozó rendszeren keresztül a buszmegállókban, avagy kábeles töltőrendszer segítségével az éjszaki üzemszünetben képes gyorsan feltölteni a járműveket. Ennek a nemzetközi szabványokon alapuló megoldásnak a segítségével a meglévő e-mobilitási technológiákat maximálisan ki tudják használni,amely biztosítja a városi elektromos közúti közlekedés gyors kiépülését. Az első közös projektet Luxemburg tömegközlekedési rendszere jelenti majd, amit 2015-re terveznek.
 
A Volvo új, elektromos-hibridhajtású busza, amely a hagyományos diesel üzemű buszokhoz képest 75%-kal csökkenti az üzemanyag-fogyasztást, ez év szeptemberében, Hannoverben tartandó IAA kiállításon (Hannoveri Haszongépjármű Kiállítás) mutatkozik be a nagyközönség előtt.  
 
Az ABB a villamos hálózatok, míg a Volvo az elektromos buszok (e-buszok) terén szerzett szaktudásával járul hozzá az e-buszok gyorstöltő szabványainak továbbfejlesztéséhez, ami érinti az infrastruktúra kommunikációs protokolljait, az elektromos hálózatokat és az e-buszokat is.
 

villanybusz.jpg

 
Az elektromos buszok töltési szabványa a nemrég elfogadott, a személyautókhoz kifejlesztett, globális DC gyorstöltő szabványokon alapul, ami garantálja a biztonságot, elősegíti a beruházások ösztönzését és a hosszú távú elkötelezettséget éppúgy, mint a tiszta közlekedés elterjedését. A partnerség fő célja az e-buszok automatikus gyorstöltésének szabványosítása, ami kiterjed az infrastrukturális töltési megoldás és az e-busz közötti kommunikációs protokollra, az elektromos interfészre és a tetőre szerelt csatlakozó rendszer (ACS) specifikációira is. 
 
A Volvo buszgyártásra szakosodott leányvállalata, a Volvo Buses 2009-ben jelent meg a piacon az első hibridhajtású autóbuszával, és azóta 1600 hibridhajtású buszt szállított a világ 21 országába. A cég az első teljesen elektromos hajtású autóbuszát 2015 júniusában, a svédországi Göteborg városának „ElectriCity” elnevezésű projektje keretében állítja majd üzembe. Az ABB 2010 óta több mint 1500 DC gyorstöltő rendszert szállított világszerte, töltőhálózatokat helyezett üzembe autógyári, közüzemi, kormányzati és kiskereskedelmi vevői számára, köztük országos hálózatokat is Hollandiában, Észtországban és Dániában.
 
Az első közös projekt keretében a Volvo elektromos-hibridhajtású buszokat és az ABB automatikus e-busz-töltőket állít üzembe Luxembourg tömegközlekedési rendszerében, így 2015-re 12 db Volvo Electric Hibrid busz fog üzemel.
 
Link: http://www.vezess.hu/haszonjarmu/le-felszallas-kozben-tolt/53866/
 

Július 28.: - Nem tesz jót a hibrideknek a klímahasználat

Megjelenése óta mindenki tisztában van vele, hogy a klíma használata befolyásolja az autók fogyasztását, legyen az benzines, dízel vagy éppen hibrid. Talán az elektromos autókban a leglátványosabb a hatás, az AC gomb benyomására akár több tíz kilométerrel csökkenhet az akkumulátor lemerüléséig megtehető távolság. Nem véletlen, hogy a villanyautókban kevesebb energiát igénylő rendszerekkel próbálják kiváltani a klíma funkcióit.
 
Az Emissions Analytics nevű szervezet egy kutatásban arra volt kíváncsi, hogy az elterjedt hajtásláncok közül melyiket terheli meg legjobban a klímázás. A Los Angeles-i cég szerint a legjobban a hibridek fogyasztása ugrik meg a klímától, átlagosan 6,1 százalékkal, míg a dízeleké 4,6, a benzineseké 3,8 százalékkal nő.
 
 
 

Július 30. - 100 új elektromos töltőhelyet kapnak a villanyautósok Hongkongban

 
A következő hónapban 100 darab, közepes méretű töltőállomással gyarapodik a hongkongi elektromosautó töltő helyek száma. Az új, falra szerelt csatlakozókon keresztül az újabb villanyautók akár 60 százalékkal gyorsabban feltölthetőek, de a régebbi villanyautókat is 20-30 százalékkal hamarabb tölti, mint a hagyományos töltőpontok. 
 

hkcharger.jpg

 
Például egy Nissan Leaf töltése a korábbi 11 óra helyett 4 óra alatt is elvégezhető. A jövő honapban átadásra kerülő tltőkkel egütt Hongkongban már ezernél is több helyen lehet tölteni az elektromosjárgányokat. Míg 2010-ben a villanyautók száma még a százat sem érte el, addig mára 650 darab hangtalan és károsanyag kibocsátás nélkül guruló autó járja a város utcáit.
 

Július 30.: - Elektromos bicikli összehasonlító teszt

Szkeptikusak voltunk. Mégis, minek egy biciklire villanymotor? A hibrid bringa még csak nem is gombnyomásra indul, a rendszer csak szigorúan annyival segít be, amennyire mi tekerünk. A fárasztó a bringás közlekedésben amúgy is a sok elindulás-megállás, nem pedig a tényleges haladás. Aztán kipróbáltunk két hibrid kerékpárt és megszerettük őket. Hogy van-e létjogosultságuk a mai világban? Azt mindenki döntse el maga.

Amikor megláttam az irodaház aljában, ahonnan el kellett hozni, csak az jutott eszembe, hogy mi ez a nagy, nehézkes dög. Le kellett vinnem néhány lépcsőfokot, és ez alá is támasztotta a feltevésem. Gondolataim elkezdtek akörül járni, hogy vajon mennyivel leszek lassabb ezzel, mint a saját öreg országútimmal. Aztán ráültem és kissé kedvetlenül elkezdtem tekerni. Az első saroknál viszont már fülig ért a szám.

smart.jpg

Hogy miért? Nem gondoltam volna, hogy ennyire jópofa dolog tud lenni maga a rásegítés. Egy tekerés, aztán megjön az erő, mintha hátulról meglöktek volna. Lassítás után pedig kezdődik előröl. Mint egy kevés köbcentis motoron egy nagy turbó, hatalmas turbólyukkal. És, hogy gyorsabb voltam-e mint a vékony gumis, króm-molibdén vázas saját biciklimmel? Meglepetésemre igen. A legjobb a dologban mégsem a néhány perc időnyereség volt, hanem az, hogy nem izzadtam és nem fáradtam.

De mi az a Bion-X? A Bion-X hajtás egy villanymotor a hátsó agyban, ami tekerés hatására küldi rá a plusz erőt a kerékre. A tesztelt Smart biciklin négy fokozatban állítható a rásegítés. Az első két fokozatban még nem lehetett érezni, itt még inkább a hajtás és az akku súlya okozta hátrányt dolgozta le, de a harmadik és negyedik fokozatban már meglepően nagyot tol. A hibrid autókhoz hasonlóan itt is van visszatáplálás a fékből, de ez olyannyira jelentéktelen, hogy a tesztidőszak alatt nem is sikerült láthatóan semmit visszatáplálni. Talán egy downhill veretéssel a Budai-hegyekben lehetne, de ez a bringa nem arra való.

Bővebben: http://totalbike.hu/magazin/2014/07/30/villanybringat_700_ezerert._de_milyet/