Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Menj egyenesen a tilosba

2012.05.21

 1, Mi a probléma?

Ellentmondásos helyzet: a kötelező haladási irány beküldene a behajtani tilosba. A bejelentés szövege:

"A Rökk Szilárd utca a Blaha Lujza térről induló Somogyi Béla utca folytatása, közbeiktatva a Gutenberg térrel. A Gutenberg tér felújítása óta megváltozott a forgalmi rend. Eddig a Rökk Szilárd utca – Gutenberg tér – Somogyi Béla utca kétirányú forgalmú volt a Kissalétrom utcáig. Most a Rökk Szilárd utcának a Kissalétrom utca és a Gutenberg tér között tart a kétirányúsága. A Gutenberg teret teljesen eszetlenül egyirányúsították. Eddig könnyen el lehetett jutni a Blaha Lujza térre, most ez a feladat felér egy közlekedési káosszal."

2, Hol van a gond? (pontos cím, km-szelvény, netán gps-koordináta)

Budapest, Gutenberg tér:


View Larger Map

3, Mi a javaslat a megoldásra?

Rökk Szilárd utca egyirányúságának megszüntetése.

4, Fotó

"A mellékelt képet a Rökk Szilárd utcából fotóztam. Szemben a Gutenberg tér, jobbra a Kölcsey utca, balra a Bródy Sándor utca. A táblán látható, hogy egyenesen illetve jobbra lehet haladni, azonban egyenesen ott a behajtani tilos tábla:

 

8ker.jpg

 5, Bejelentő:

 

Zsichla Kati

6, lépések

Május 21.: jeleztük a problémát a BKK-nak és a VIII. kerületnek emailben.

Június 8.: levél a BKK-tól, a hiba javítva:

"Szíves tájékoztatásul közöljük állásfoglalásunkat a levelében jelzett „hibás közlekedésszabályozás”ügyében. A Guttenberg tér környezetében bevezetett forgalmi rend változás a környező utcák átépítése kapcsán, kerületi beruházás keretében lett életbe léptetve, amelynek a műszaki átadás-átvétele még nem történt meg.

Az észrevétel nyomán felkértük a munkaterületért felelős RÉV8 ZRt.-t, hogy az előzetes tervekben jóváhagyott, megfelelő jelzések kihelyezéséről haladéktalanul gondoskodjanak.

A hiba elhárítása időközben megtörtént."



 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

3ker

(bese, 2012.05.23 02:46)

sajnos ez az átszervezés 'tudatos', célja a forgalom korlátozása, de épp az ellenkezőjét érik el vele ( olyan mint a Budaőrsi úti buszsáv)
tele van a város ilyen idióta megoldásokkal : Lónyai, Ráday, Arany János, Veres Pálné